Connect with us

technokrata

Egészen menőnek ígérkezik ez az új vígjáték, ráadásul okostelefonok lesznek a főszereplők

samsung_buek-kreativ

SmartPhone

Egészen menőnek ígérkezik ez az új vígjáték, ráadásul okostelefonok lesznek a főszereplők

Egészen menőnek ígérkezik ez az új vígjáték, ráadásul okostelefonok lesznek a főszereplők

Jelenleg világszerte mintegy 2,53 milliárd okostelefon bújik meg a felhasználók zsebében.

Van, amelyik családi fotókat, van, amelyik megvalósításra váró álmokat és van, amelyik súlyos titkokat rejt. A mobiloknak köszönhetően mostanra szinte az egész életünk elfér a tenyerünkben, de vajon meg mernénk mutatni a tartalmát a hozzánk legközelebb állóknak (ülőknek)? Vajon ugyanazok az emberek vagyunk az okostelefonunkon keresztül, mint amit az életben is mutatunk? Ilyen és ehhez hasonló a kérdéseket boncolgat Goda Krisztina a Samsung Electronics támogatásával készült új vígjátékában, amely 2018. december 6-tól lesz látható a mozikban.

samsung_buek-kreativ

Szilveszter éjjelén bármi megtörténhet. Jó is, rossz is, furcsa is. Egy baráti társaság úgy dönt, hogy az év utolsó napján egy játékkal fűszerezi meg a bulit: egész este mindannyian úgy telefonálnak, írnak és fogadnak üzeneteket a mobiljukon, hogy a többiek is láthassák, hallhassák őket. Így indul Goda Krisztina új vígjátéka, a BÚÉK, amely a Samsung Electronics támogatásával készült, és a párhuzamos életekről, titkokról, valamint a mobiltelefon emberi kapcsolatokra gyakorolt hatásáról szól.

Az okostelefon egy eszköz a kezünkben, amelyet használhatunk jól és rosszul egyaránt. A mobilok számos területen megkönnyítik az életünket, mivel mindig kéznél vannak, így egyszerűbbé teszik a kapcsolattartást, az üzenetváltást a fotózást, az adatok tárolását. Minél többet használjuk azonban a készülékünket, annál inkább az életünk tökéletes lenyomatává válik. A 18-65 éves korosztály körében 40, míg a 14-18 évesek körében 43 százalék azok aránya, akik a telefonjukon tárolt információkat személyes titokként kezelik. A Samsung legújabb, Magyarországon végzett reprezentatív kutatásából az is kiderül, hogy a megkérdezett felnőttek csupán 20 százaléka engedné, hogy bárki belenézzen a telefonjába, míg a tinik körében ez az arány csupán 11 százalék.

„A mobiltelefonunk az életünk fekete doboza: a fotóinkon és az üzeneteinken túl, számos információt tárol a munkánkról, az érdeklődési körünkről, sőt a magánéletünkről is. A készülékünkben fejlett biztonsági rendszerek gondoskodnak a titkaink őrzéséről, azonban amint mások is hozzáférnek mobilunkhoz, mindezen adatokról lehull a lepel, feltárul a valódi személyiségünk. A BÚÉK zseniálisan dolgozza fel ezt a témát, büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen fordulatokban gazdag produkció mögé állhatunk és megmutathatjuk, titkaink mindig is voltak, a mobiltelefonok csupán eszközök, amelyek megkönnyítik a mindennapjaikat és segítenek gyorsabban elérni a céljainkat, a döntés, hogy hogyan használjuk a készülékünket mindig a mi kezünkben van”

– mondta el Witsch Gerda, a Samsung Electronics Magyar Zrt. marketingvezetője.

„A BÚÉK változatos, mégis hétköznapi problémákon keresztül mutatja be a lebukástól, a személyiségünk valódi feltárásától való félelmünket”

– foglalta össze Geszti Péter, aki a BÚÉK film producereként kereste meg a Samsung Electronics-ot, és részt vett a filmhez kapcsolódó kommunikációs kampány kialakításában. 

A különös Szilveszter meglepetésekkel, titkokkal, nem várt csavarokkal teli történetét olyan zseniális színészek keltik életre a filmben, mint Szávai Viktória, Mészáros Béla, Bata Éva, Hevér Gábor, Lengyel Tamás, Törőcsik Franciska és Elek Ferenc. Vajon melyikük mit titkol, mit szégyell, hogyan próbálja leplezni másik szerelmét, párhuzamos életét? December 6-tól minden kiderül a mozikban.

További SmartPhone

Technokrata a Face-en

Tesztek