Connect with us

technokrata

Megint meglepett mindenkit a Nintendo

nintendoswitch

Smart home

Megint meglepett mindenkit a Nintendo

Olyan konzolt csináltak, amilyen nincs még egy.

Végre valahára hivatalosan is leleplezték a Nintendo új konzolját. A Switch névre keresztelt modell több igazán érdekes dolgot is tartalmaz, a legfőbb az, hogy a kontroller gyakorlatilag konzolként használható, hiszen saját kijelzővel rendelkezik. A felhasználó dönthet arról, hogy a megjelenítőt a dokkolóba téve a televízión élvezi a játékot, vagy ehelyett a két kontrollert az oldalára pattintja és kézikonzolként magával viszi az eszközt.

nintendoswitch2

Magukat a joy-con-nak nevezett irányítókat egyébként nem is kell feltétlen a kijelzőhöz rögzíteni, ha valaki az ágyban fekve játszana velük, az sem akadály. A megjelenítő hátulján ugyanis egy kitámasztó foglal helyet, így ha rögzítettük az egységet, máris kezdődhet az egyik irányítóval a játék. Itt jön a képbe a másik, ugyanis azt egy ismerősünknek odaadva azonnal versenyre kelhetünk vele a többjátékos módok egyikében.

Ugyan azt még nem tudni, hogy milyen játékok érkeznek a Switch-re, a Nintendo mögött már több nagy játékkiadó áll, köztük az Electronic Arts, a Square Enix vagy épp a Activision. Elárulták még a megjelenési dátumot is, ezalapján márciusban érkezik majd a konzol. Érdekesség, hogy a Nintendo nem akarja veszteséggel árulni a készüléket, így szinte biztosan drágább lesz mint a jelenleg nagy népszerűségnek örvendő Xbox One vagy Playstation 4. Azt, hogy hardveresen mennyire veszi fel velük a versenyt, egyelőre nem tudni, hiszen a pontos specifikáció ismertetését későbbre tartogatja a japán gyártó.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek