Connect with us

Hirdetés

technokrata

Felturbózta és összenyomta a PS4-et a Sony

Smart home

Felturbózta és összenyomta a PS4-et a Sony

Két új konzolt is bemutatott a japán gyártó. Jön az erősebb és érkezik a kisebb Playstation 4 is.

Nem is egy, hanem rögtön két új Playstation 4-et lepelezett le a Sony. A japán vállalat elsősorban a PS4 Pro-ra helyezte a hangsúlyt, amely a nevéhez méltóan sokat erősödött. Így fejlettebb processzorral és grafikus chippel rendelkezik, amelynek köszönhetően már 4K  felbontásban is élvezhetjük a kompatibilis játékokat.

ps4pro

 

Emellett az sem elhanyagolható, hogy a még izmosabb belső komponenseknek köszönhetően a hamarosan debütáló Playstation VR is nagyobb élmény lehet az új konzolon, hiszen a hardver miatt jobb minőségben jelennek meg a VR-tartalmak.

ps4slim

Az új, Playstation 4 Pro-ra már nem kell sokat várni, a Sony november 10-én kezdi meg a konzol árusítását, 399 eurós áron. Ez itthon olyan 130-140 ezer forintot jelenthet, azaz olyan 30 ezer forinttal kerülhet többe, mint a szintén most leleplezett, összenyomott Playstation 4. Az eredeti kiadás hardverét tartalmazó, kompaktabb készülékházzal érkező verzió ugyanis pontosan 100 euróval kerül kevesebbe, azaz 299 eurót kér érte a japán gyártó. Erre viszont nem kell november 10-ig várni, az első darabokat szeptember 15-én vehetik át a szerencsés vásárlók.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés