Connect with us

Már itthon is elérhető ez a népszerű szolgáltatás

Dr.Schneider Henrik_2

Smart home

Már itthon is elérhető ez a népszerű szolgáltatás

Tovább bővíti hibrid tévés szolgáltatását az Antenna Hungária.

Európa egyre több országában, így a közép-európai országokban is terjed a hibrid televízió (HbbTV), a nézők a könnyű kezelhetőség miatt hamar megszeretik és használják ezt a szolgáltatást. A televízió-csatornák saját programjuk kiterjesztéseként használják ezt a felületet, és műsoraikhoz kínálnak kiegészítő információkat, érdekességeket.

Piackutatási adatok szerint jelenleg már közel félmillió Hbb-képes okostévé található a hazai háztartásokban, 2013 óta az okostévék zömében integrálva van a funkció, ezért már több mint 200 ezer készüléknél használták is a HbbTV-szolgáltatást. Elmondható, hogy míg 2014-ben a készüléktulajdonosok 10 százaléka, addig 2015-ben már az okostévé tulajdonosok 40 százaléka használja azt. Az értékesítési adatok alapján a HbbTV-képes készülékek átlagára a korábbi évekhez képest csökkenő tendenciát mutat.

Dr.Schneider Henrik_1

A 2013-ban elindított MinDig TV Plusz szolgáltatást illetően az AH saját mérése alapján átlagosan mintegy 3000 a napi piros gomb használat, míg az MTVA HbbTV portáljánál, a 2014-ben elindult Médiaklikk esetében 60-70 ezer ez a szám.

Az Antenna Hungária a jövő évi kiemelt sporteseményekhez (Olimpia, foci EB) kapcsolódóan interaktív, folyamatosan frissülő applikációkat tervez. A vállalat nem csupán a tévénézőknek, de a potenciális hirdetőknek is kedvez banner-elhelyezési lehetőségével. Ez az új szolgáltatás a Gemius-szal együttműködésben minősített mérő- és riportolási rendszerrel ellátott.

Az AH rövid animációs film segítségével is igyekszik megismertetni az új technológiát a felhasználókkal, amely a www.mindigtvplusz.hu oldalról érhető el.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek

2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő