Connect with us

technokrata

Papírvékony az LG új OLED tévéje

lg_oled_tv

Smart home

Papírvékony az LG új OLED tévéje

Egészen elképesztő, mennyire vékony lett ez a készülék.

Koreában nem mennek a szomszédba, ha egy kis technológiai demót kell villantani. Az LG most a tévépiacon robbantott egy olyan készülékkel, amit szerintem bárki kitenne a nappalija falára. Eleve OLED technológiáról van szó, amely jelenleg még önmagában is csúcstechnika. Ám amit az LG mérnökök műveltek vele, az egészen elképesztő. Nézegetjük a vékonyabbnál vékonyabb készülékeket, meg már van hajlított tévé is, erre a most bemutatott 55 hüvelykes (139 cm) prototípus olyan látványt nyújt, amit egyik sem. Elképesztő, de csupán 1 mm(!) vékony az egész, mindehhez pedig kevesebb, mint 2 kilogramm a teljes súlya.

lg_oled_tv

Nem elírás, ez kvázi egy “papírlap tévé”, amely persze hajlékony, illetve hajlítható. Mivel ennyire vékony és könnyű, nincs önálló állványa, mindenképp falra kell tenni, de gyakorlatilag poszterként, hiszen csupán néhány mágnes elegendő a rögzítéséhez. Sajnos ez most még csak egy prototípus, úgyhogy ne rohanjunk a boltba érte, viszont bízzunk benne, hogy néhány éven belül akár ilyet is vásárolhatunk majd (persze egy kisebb vagyonért). Kárpótlásul az LG bejelentette, hogy idén több OLED tévét fognak piacra dobni, melyek között egy gigantikus, 99 hüvelykes (251 cm!) képátlójú modell is lesz.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek