Connect with us

Sokat spórolhatunk: Érdemes új gépet venni

acer-aspire-s5-ultrabook-thunderbolt-0

Smart home

Sokat spórolhatunk: Érdemes új gépet venni

A régi számítógépek hűtőszekrényhez hasonló fogyasztásával szemben az új készülékek energiafogyasztása egy energiatakarékos izzóéhoz mérhető.

A legtöbb vállalat számára a gyártási- és bérköltségek után az energia jelenti a harmadik legnagyobb tételt a költségvetésben. Az áramszámlát a szerverek mellett leginkább a régebbi asztali számítógépek növelik. Egy ötéves asztali számítógép körülbelül 17 000 forintnak megfelelő áramot fogyaszt egy évben, de ez a költség akár a 44 000 forintot is elérheti, különösen akkor, ha a felhasználók saját lustaságuk vagy a szoftverek frissítésének szükségessége miatt elszoknak attól, hogy éjszakára kikapcsolják számítógépeiket, illetve, ha csak a monitort kapcsolják ki.

A számítások alapjául a Notebook.cz által az Intel számára végzett energiafogyasztási mérések szolgáltak. A rendelkezésre álló adatok alapján még mindig az asztali számítógépek vannak többségben a laptopokkal szemben a vállalatoknál: a Központi Statisztikai Hivatal által felmérése[ii] szerint 2013-ban a vállalkozások 91%-a használt számítógépet, és 88%-uk rendelkezett interneteléréssel. Ugyanez az érték a lakosság körében 73% mind a számítógép-, mind az internethazsnálat vonatkozásában. A Bell Research 2014 áprilisi kutatása[iii] megállapította, hogy a teljes üzleti pc-állomány az intézmények eszközeivel együtt mára meghaladta a kétmillió darabot. Érdemes megjegyezni, hogy a mikrovállalkozások esetében a géppark 61%-át a mai napig asztali gépek alkotják. „Ahogy egyre elavultabbá válnak, az asztali számítógépek a háztartásokban és a vállalatoknál is egyre inkább ’energiazabáló’ gépekké válnak, működtetésük pedig több ezer forintos többletköltséget jelent használóik számára minden évben” – mondta el Horváth Richárd, az Intel Magyarország kiskereskedelmi marketing menedzsere.

oldpc 

Az asztali számítógépek használata jelentősen drágább, mint az ugyanolyan korú elektromos berendezéseké

Az ötéves, vagy annál idősebb számítógépek használatát csak a legszükségesebb feladatokra kellene korlátozni. Egy 2008-ban gyártott asztali számítógép például igen jelentős hatással lehet az áramszámlára, mivel az üzemben tartása sokkal többe kerül, mint egy hűtőszekrényé, fagyasztógépé vagy egy plazma televízióé. Ma még sok cég és háztartás ennél sokkal régebbi modelleket is használ, ami még nagyobb energiafogyasztást jelent. Ezért részben a régebbi grafikus kártyák a felelősek. Ezeknek igen nagy az áramigénye, és az olyan egyszerű feladatok esetén is energiapazarlóak, amelyeket az integrált grafikus processzorok is el tudnának végezni.

Az éjszakára bekapcsolva hagyott asztali számítógépek még akkor is 130 forintos plusz költséget jelentenek naponta, ha készenléti üzemmódban vannak. „Ha egy elavultabb számítógép-konfiguráció monitorát kikapcsoljuk, az energiafogyasztás gyakorlatilag ugyanakkora marad. Az áramigényt ugyanis leginkább a processzor és annak beállításai, illetve a grafikus kártya határozzák meg.” – tette hozzá Horváth Richárd.

Az informatikában megfigyelhető „zöld” trendek miatt a vállalatok energiatakarékos technológiákat kezdtek el használni azért, hogy csökkenthessék költségeiket, és nagyobb hatékonyságot érjenek el a távvezérlés révén. Az ilyen technológiák lehetővé tesznek egy sor karbantartási műveletet még akkor is, amikor a számítógép ki van kapcsolva. „A távvezérléshez használt eszközök révén a vállalati számítógépek szoftverei akkor is frissíthetők, amikor a készülékek nincsenek bekapcsolva, például az éjszaka folyamán. A felhasználóknak nem kell az idejüket szoftverfrissítésre vesztegetniük, a vállalatnak pedig nem kell pénzt költenie az eszközök energiafogyasztására.” – mondta Horváth Richárd. Az olyan vállalatoknál, amelyek ilyen technológiákat használnak, és kikapcsolják számítógépeiket éjszakára, akár 30%-kal is csökkenhet az áramszámla.

Inspiron One 23 Touch AIO Desktop with Peripherals

A 2 az 1-ben készülékek a legenergiatakarékosabbak: kevesebb áramot fogyasztanak, mint az energiatakarékos izzók

Egy olyan vállalat esetén, amelynél a huszonöt régebbi asztali számítógépből álló gépparkot az alkalmazottak saját lustaságuk vagy a szoftverfrissítések miatt nem kapcsolják ki éjszakára vagy a hétvégére, az ezzel kapcsolatos energiaszámla akár a 1 110 000 forintot is elérheti egy évben. „Ha egy cég lecseréli az elavult számítógépeket a passzív hűtésű processzorokkal ellátott legújabb 2 az 1-ben készülékekre, az energiafogyasztás a negyvened részére csökken. Az átalakítható készülékek egy évig munka céljára történő használata 550-1100 forintba kerül” – fogalmazta meg véleményét Horváth Richárd.

Egy Ultrabook üzemeltetése 2200 forintba kerül egy évben. A leggyakoribb laptopok egy kicsit nagyobb energiaigényűek, de még így sem haladja meg az áramfogyasztásuk a 4400 forintot évente. Az elavult ’áramzabáló’ számítógépekkel összehasonlítva az all-in-one készülékek is sokkal hatékonyabbak, és meg is felezhetik a vállalat áramszámláját.

acer-aspire-s5-ultrabook-thunderbolt-0

5 javaslat a PC-k energiatakarékos felhasználására

  1. Ha idősebb asztali számítógépet használ, és szeretne megtakarítást elérni, akkor fontolja meg, hogy egy új, energiatakarékos modellre cseréli le, például egy 2 az 1-ben átalakítható eszközre, Ultrabookra, laptopra vagy all-in-one-ra. Ezzel 11 000 – 44 000 forintos megtakarítás érhető el egy évben.
  2. Ne pazarolja az energiát, és ne hagyja a számítógépet a szükségesnél hosszabb ideig bekapcsolva, például éjszakára.
  3. Olyan vállalatok számára, ahol az alkalmazottak nem szoktak hozzá a számítógépük éjszakára történő kikapcsolásához, komoly értéket képviselhetnek az olyan energiatakarékos technológiák, mint az Intel vPro. A távvezérlés akkor is lehetővé teszi a karbantartást és a frissítéseket, ha a számítógép ki van kapcsolva.
  4. A feladatok legtöbbjénél az integrált grafikus kártya megfelelő teljesítményt nyújt, és biztosítja a grafikus alkalmazások gördülékeny használatát. A különálló grafikus kártya ezzel szemben az idősebb számítógépek azon részegységei közé tartozik, amelyek jelentős mértékben növelik az áramfogyasztást.
  5. Ha szereti az asztali számítógépeket, és a jövőben is használni szeretné őket, akkor ismerkedjen meg az all-in-one számítógépekkel, amelyek az áramfogyasztás szempontjából jobban kímélik a pénztárcáját.

 

 

 

 



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek

2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő