Connect with us

Hirdetés

technokrata

Új monitorral és táblagéppel lépett piacra a Dell

Smart home

Új monitorral és táblagéppel lépett piacra a Dell

Az amerikai gyártó ezen kívül is tartogat még újdonságokat.

A Dell olyan újításokat jelentett be PC ágazatában, amelyekkel a felhasználók a leghatékonyabban állíthatják elő a szükséges tartalmat. Az iparágvezető táblagépek, a jövő munkaállomásának tekinthető innovatív „okosasztal”, az Ultra HD 5K monitor és az integrált biztonsági és felügyeleti szoftvermegoldások bemutatásával a Dell ismét megerősítette vezető szerepét a PC felhasználók számára gyártott legbiztonságosabb és legjobban felügyelhető teljes körű informatikai megoldások területén.

2014 harmadik negyedévében a Dell tovább növekedett az ügyfélmegoldások (PC) üzletágban, hiszen az előző év azonos időszakához viszonyítva már a hetedik egymást követő negyedévben növelte a globális piaci részesedését. A harmadik negyedévben a részesedése nagyobb mértékben nőtt, mint a Dell két legfőbb amerikai versenytársáé együttesen, derül ki az International Data Corporation (IDC) iparági elemző cég nemrégiben közzétett előzetes adataiból.

„A vállalatok nem jobb asztali számítógépeket vagy szoftveralkalmazásokat várnak tőlünk, inkább azt, hogy segítsünk a hatékonyságuk javításában, a problémáik megoldásában és a még jobb üzleti eredmények elérésében. Éppen ezen a területen fejleszt a Dell” – mondta tegnap Jeff Clarke, a Dell ügyfélmegoldásokért felelős operatív alelnöke a Dell World vezetői csúcstalálkozóján.

 

Munkahely más formában

Az emberek és a technológia kapcsolatának hagyományos elképzelésén túlmutató fejlett termékek és ötletek segítségével a Dell újradefiniálja a munkahely fogalmát. A forradalmi Dell UltraSharp 27 a világ első, Ultra HD 5K felbontású (5120 x 2880) kijelzőjével rendelkező monitora. A QHD felbontás négyszeresével, vagyis a Full HD felbontás hétszeresével rendelkező lenyűgöző modell decembertől lesz elérhető.

UltraSharp 27 (UP2715K) Monitor

A Dell bemutatta „okosasztal” koncepcióját is, amely az interaktív multi-touch LCD-kijelzők és egy vízszintes digitális munkafelület kombinálásával forradalmasítja a munkavégzést. A felhasználót körülölelő munkafelületen érintéssel, tollal és a totemalapú eszközök új generációjával lehet dolgozni. A Dell Precision által működtetett okosasztal magával ragadó, alkotást ösztönző élményt biztosít a felhasználónak. A még hatékonyabb együttműködés érdekében több felhasználót és különálló PC-t is hozzá lehet rendelni egy projekthez.

 

Dell Venue táblagépek

A Dell megrendelésére nemrégiben készült Harris International táblagép-felmérés alapján a megkérdezett informatikai szervezetek több mint harmada tart attól, hogy a táblagépek biztonságos beállítása, finomhangolása és felügyelete több időt vesz igénybe, mint a laptopoké. Emellett úgy gondolják, hogy a táblagépek sebezhetőbbek a vírusokkal és behatolási kísérletekkel szemben, ráadásul gyorsan elavulnak. Az informatikai vezetők kénytelenek ezekre a kiívásokra megoldást találni a különböző informatikai gyártók eltérő termékeinek felhasználásával. A Dell egy hatékonyabb és költségkímélőbb teljes ügyféloldali „ökoszisztémát” kínál, amely egyetlen helyről megvásárolható, telepíthető és támogatható: integrálja az iparágvezető biztonsági és felügyeleti szoftverek képességeit, a világ legbiztonságosabb és legjobban felügyelhető táblagépeit, valamint asztali számítógépeit.

Dell Venue 11 Pro Tablet

Ennek jegyében a Dell bemutatta népszerű Dell Venue 11 Pro 7000 sorozat megújult táblagépeit. A Venue 11 Pro táblagépek segítik a gyorsabb és hatékonyabb irodán kívüli munkavégzést, az egyszerűbb informatikai felügyelet érdekében pedig biztonságos hozzáférést biztosítanak a vállalati tűzfal mögötti tartalomhoz. Az új Venue 11 Pro tulajdonságai közé a következők tartoznak:

  • A 15%-kal vékonyabb, és a ventilátor nélküli kialakítás könnyebb és csendesebb felhasználói élményt eredményez.
  • A még hosszabb akkumulátor-üzemidővel az egész napos munkavégzés is biztosított.
  • Az utazáshoz kialakított vékony billentyűzettel laptopszerűen használható, ugyanakkor egyszerű a készülék szállítása is.
  • A legújabb Intel Core M processzorok működtetik.
  • A lenyűgöző, széles, 10,8 hüvelykes IPS kijelző FHD (1920 x 1080) felbontású.
  • A modell dokkolóegységgel egy hagyományos, monitorral, billentyűzettel és egérrel ellátott számítógéphez hasonló élményt biztosít.
  • Testreszabott megoldások szakembereknek:
    • A Dell Healthcare Case tok teljes körűen fertőtleníthető, és kifejezetten a kórházakban, illetve más egészségügyi intézményekben való használatra tervezték – a kórtermektől a műtőkig.
    •  A Dell mobilfizetési megoldása, amely egy 2D vonalkód-olvasót és egy mágnescsík-leolvasót foglal magába, a kiskereskedelmi és vendéglátóipari szolgáltatók számára rugalmasabb kiszolgálást tesz lehetővé.

 

A Venue 11 Pro további biztonsági szolgáltatásokkal is kiegészíthető, mint például a kétszintes hitelesítés integrált SmartCard- és ujjlenyomat-olvasóval, valamint a Dell Data Protection ügyfélbiztonsági szoftvercsomaggal. Ezekkel a kiegészítőkkel a Venue 11 Pro az iparág legbiztonságosabb és legjobban felügyelhető Windows-táblagépe, és felvették az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának Unified Capabilities Approved Products List (UC APL – jóváhagyott termékek egységes listája) jegyzékébe. 

 

Továbbfejlesztett biztonsági és felügyeleti szolgáltatások

A Dell hardveripari vezető szerepére építve a Dell Software Suiteolyan egységes kiváló biztonsági és felügyeleti megoldást kínáló szoftverkínálatot jelent, amely zökkenőmentesen működik a Dell rendszereken és heterogén környezetben is. A szoftver az alábbi szolgáltatásokkal segít kezelni a kulcsfontosságú végponti és mobilitással kapcsolatos informatikai kihívásokat:

  • A Dell KACE K1000 Express egy olyan informatikai leltárkészítő megoldás, amely segítségével hatékonyan felügyelhető a Windows rendszerű hardver- és szoftverállomány, és amely kezeli a vállalat Dell eszközeinek garanciaállapotát, valamint BIOS és illesztőprogram frissítéseit.
  • A Dell Secure Mobile Access részét képező E-Class SRA EX virtuális készülék a mobileszközön dolgozók hatékonyságának növelése mellett megóvja a vállalatokat a fenyegetésektől, mivel hozzáférés-vezérlési házirendek betartatásával gondoskodik arról, hogy kizárólag megbízható felhasználók, eszközök és jogosult alkalmazások kaphassanak hozzáférést a VPN-hálózathoz.
  • Megvédi a végfelhasználókat a nulladik napi és az adathalász támadásoktól. A US Defense Advanced Research Projects Agency (DARPA) által finanszírozott, fejlett végponti védelem kialakítására tervezett Dell Data Protection | Protected Workspace a kijelölt alkalmazásokat egy virtuális tárolóban indítja el. Támadás esetén a kártevőt ebbe a tárolóba zárja a rendszer, és a biztonságos környezet 20 másodperc alatt helyreállítható.
  • A Dell Mobile Management az adatokat és az alkalmazásokat védő biztonságos, felügyelt környezetet alakít ki Android operációs rendszerű táblagépeken.

Emellett a Dell a Dell Command Tools eszközeivel bővíti a felügyeleti képességeket. A Dell Command Tools gond nélkül integrálható az ügyfelek már meglévő SCCM vagy KACE rendszer-felügyeleti megoldásaiba; továbbfejlesztett, hatékony frissítésekkel egészíti ki azokat. Ráadásul a Dell az első OEM gyártó, aki Microsoft Powershell-szolgáltatóval egészítette ki a parancssori eszközeit, így jelentősen felgyorsítja a parancsfájlok elkészítését. Ezek a szolgáltatások 100 ügyfélrendszerre vetítve akár évi 5700 dollár megtakarítást jelenthetnek a hatékonyabb felügyeletnek köszönhetően.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés