Connect with us

Hirdetés

technokrata

Felhőbe költözik a PlayStation

Smart home

Felhőbe költözik a PlayStation

A CES-en leplezte le felhő alapú játékszolgáltatását a Sony.

Még 2012-ben vásárolta meg a Gakai felhőszolgáltatást a Sony. Akkor nemigazán tudtuk, mit hoznak ki a japánok a felvásárlásból, ám mostanra kiderült, hogy egy teljesen új, Playstation Now névre keresztelt megoldáshoz kellett a vállalat tudása.

A szolgáltatás lényege, hogy a játékokat ezentúl nem kell majd telepíteni, a kompatibilis eszközhöz elég egy irányítót csatlakoztatni és indulhat a játék. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy körülbelül úgy fogunk majd játszani a jövőben, ahogy most egy Youtube videót megtekintünk. A munkát a japán óriás szerverei végzik majd, ám az első tapasztalatok alapján minimális késések még előfordulnak.

playstation-now-devices_1269

Elsőként PS3-as játékok futtatását teszik lehetővé, a PS4, PS3 és PS Vita alapú modelleken, késöbb pedig akár a Bravia televízióról is indulhat a móka. Az már biztos, hogy nem csak a Sony tulajdonosok élvezhetik a felhőn lévő játékokat, a japán vállalat ugyanis nem csak a saját berendezéseire teszi majd elérhetővé a szolgáltatást, ezáltal nem lesz gond, ha esetleg más márkájú televízióval rendelkezünk.

A szolgáltatásban kibérelhető lesz egy játék, de a függők akár “bérletet” is vehetnek. Számunkra rossz hír, hogy Európa az amerikaitól eltérő PAL rendszer miatt egyelőre nem kap Playstation Now-ot, reméljük, hogy legkésőbb jövőre már mi is a felhőből élvezhetjük a legjobb játékokat.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés