Connect with us

Hirdetés

technokrata

Már az idén megérkezhet az Apple TV-je

Smart home

Már az idén megérkezhet az Apple TV-je

Információk szerint már az idei év végén gyártásba kerülhet az Apple televíziója.

Steve Jobs nem szeretett semmit félvárról venni. Az életrajzi könyvében is szó esett az Apple TV készülékről, mely egy, a hétköznapi televíziókhoz csatlakoztatható médiabox, amivel az iTunes-on található tartalmakat tekinthetjük meg. Jobs már akkor is utalt rá, hogy ez nekik csak egy hobbi, és a jövőben komolyabban szeretnének foglalkozni a kérdéssel, így nem meglepő módon az elmúlt év folyamán sorozatosan előkerül valamilyen, az iTV-vel kapcsolatos pletyka.

apple-appletv12-channels-lg

Most éppen az AppleInsider nevű portál jelentetett meg egy cikket arról, hogy szerintük már az idei év végén megjelenhet az Apple televíziója. Az LG-től származó Ultra HD azaz 3840X2160 pixel felbontású kijelzővel szerelt televízió mozgásérzékelővel lesz felszerelve és nekünk távirányító helyett elég a gesztusainkat használni a tv pedig azokat felismerve teljesíti a parancsunkat.

Apple-iTV-Concept-Design-5

Bár az UHD felbontású megjelenítő nagyon kecsegtetően hangzik azt tudni kell, hogy jelenleg egy ilyen megjelenítővel szerelt televízió ára könnyedén eléri a 2-3 millió forintot. Tim Cook az Apple vezér pedig korábban is nyilatkozta, hogy cége nem vesz részt olyan piacokon ahol nem tud számottevő nyereséget elérni, márpedig egy ilyen összegű berendezésnél hatalmas profitokra nem lehet számítani.

Persze könnyen elképzelhető, hogy tényleg megjelenik az Apple tv készüléke, ám csak hagyományos FullHD felbontással.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés