Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az MIT-sek már a 4D nyomtatásban gondolkodnak

Smart home

Az MIT-sek már a 4D nyomtatásban gondolkodnak

Miközben a világ a 3D-s nyomtatást tanulja, addig a Massachusetts-i Technológiai Intézetben már mással kísérleteznek.Hamarosan a ház önmagát is összerakja?

Képzeljük el azt a világot, amiben az IKEA-s szekrény önmagát szereli össze, vagy egy ház önmagát húzza fel. Lehetetlennek hangzik? Pedig az MIT-s kutatók valami hasonlóval kísérleteznek. 3D-ben nyomtatni ma már nem nagy kunszt, ha van egy ilyen nyomtatónk. Node ahelyett, hogy mi magunk foglalkoznánk azzal, hogy az alkatrészeket összeszereljük, vagy a téglát cipeljük, a mérnökök olyan eljárás megalkotásán dolgoznak, mely önmagát állítja össze.

A negyedik D nem más, mint az idő, vagyis ha egy objektumot kinyomtatunk, az képes lesz megváltoztatni a formáját, ami persze természetesen időbe kerül. Az MIT-nál, a projekten dolgozó Skylar Tibbits egy, a BBC-nek adott interjújában kifejtette, hogy „magában a nyomtatásban nincsen semmi újdonság, a lényeg az, hogy mi történik utána.” A koncepciót videóval is alátámasztotta, melyben az látható, hogy egy műanyag darabka a vízbe lett helyezve, ami idővel elkezdte felvenni az előre meghatározott formáját.  A következő lépésben a kutatóknak egy nagyobb struktúrát kell létrehozniuk és természetesen azt is ki kell kísérletezni, hogy ne csak vízben induljon meg a folyamat, hanem más energiaforrás is beindítsa az átalakulást, mint a hő, a hang vagy a rezgés.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés