Connect with us

technokrata

Az LG felvásárolta a WebOS-t

Dotkom

Az LG felvásárolta a WebOS-t

A Hewlett Packard megbukott mobil platformja jól jöhet a dél-koreaiaknak a smart TV-k világába.

Elkelt a WebOS, mely egy ideig nyílt forráskódú is volt, de most az LG rövid úton lezárja majd ezt a lehetőséget. A WebOS-nek igazi hányatott sors jutott eddig, ugyanis a rendszer a Palm fejlesztése volt, melyben a HP felismerte a lehetőséget és megvásárolta azt a készítőktől. Ezután készült belőle okostelefon és táblagép is, de nem jött be a vásárlóknak az élmény, pláne, hogy jó drága is volt, így a Hewlett Packard szépen le is állította ezt az üzletágat. Ezek után a HP úgy döntött, hogy nyílttá teszi a fejlesztők számára a WebOS-t, de az élet közbeszólt, ugyanis az LG most felvásárolta azt. Az LG a tervei szerint a platformot a jövő okostelevízióiban látná szívesen, a lépés pedig amúgy se volt váratlan, ugyanis a vállalat már egy ideje keresett valami használható operációs rendszert és a WebOS-sel is szemezett már egy ideje a cég.

Az LG elárulta, hogy a jelenlegi WebOS fejlesztői gárda jelentős részének megmarad az állása és az LG Szilícium völgyi laboratóriumában fognak dolgozni a kaliforniai Sunnyvale-ben. A San Francisco-i, a San Jose-i és a Chicago-i irodák azonban bezáródnak, vagyis akinek megmarad az állása, annak költöznie kell. Emellett jó hír még, hogy az LG továbbra is támogatni fogja a korábbi WebOS-es eszközöket, vagyis lesznek majd rájuk frissítések.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin