Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Samsung szerint övék az első a hajlított OLED tévé

Smart home

A Samsung szerint övék az első a hajlított OLED tévé

Lesz itt cicaharc. Vagy visszakozás, mint tavaly.

Emlékeznek még a tavalyi CES-re, amikor a Samsung hatalmas örömmel újságolta, hogy megcsinálták a világ első 55 hüvelykes OLED tévéjét? Aztán kiderült, hogy a Panasonic és az LG is ugyanolyan megoldással álltak elő néhány méterre a Samsung standjától. Most is valami hasonló történt, ugyanis az LG szintén kiállította a világ első hajlított OLED tévéjét*. Az alábbi  sajtóközleményt egyszerűen öröm olvasni.

Curved_OLED_TV Model_Photo_2 (1)

A Samsung a CES-en bemutatta az otthoni szórakozás világát forradalmasító hajlított képernyőjű OLED TV-jét. A készülék hajlított OLED panele panorámahatást, és minden eddiginél valósághűbb látványt nyújt.

Az OLED technológia és a panorámalátvány ötvözése az eddigi legjobb házimozis élményt garantálja. A jobb és bal oldalon kissé meghajlított kivitelezés a televízión látható kép szélét és közepét is azonos távolságban tárja a néző szeme elé, ami az eddigieknél kényelmesebb az emberi szem számára.

„A Samsung úttörő szerepet játszik a televíziós innovációk területén, elkötelezett az olyan megoldások fejlesztése iránt, amelyeket a felhasználók jelenleg még el sem tudnak képzelni. A világ első hajlított képernyőjű OLED TV-jével minden eddiginél kiválóbb házimozis élményt kívánunk eljuttatni a felhasználók otthonába” – mondta a CES-en HS Kim, a Samsung Visual Display üzletágának alelnöke.

További részletek, videoanyagok és képek a termékről a Samsung oldalán (http://www.samsungces.com/) vagy mobil oldalán (http://m.samsungces.com) találhatók.

*megjegyzés: az LG készüléke 3D-s.

Curved_OLED_TV Model_Photo_5



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés