Connect with us

Hirdetés

technokrata

A számítógép az agyunkba is beférkőzik!

Smart home

A számítógép az agyunkba is beférkőzik!

Pár évvel ezelőtt még ámulva néztük, ahogy a filmekben az emberek pusztán a gondolataikkal képesek voltak dolgokat irányítani. Mára ez is valósággá vált!

Robot irányítása az agyunkkal? Néhány évvel ezelőtt ez még csak a tudományos-fantasztikus filmek egyik meghatározó eleme volt, de mára eljutott a technológia olyan szintre, hogy kutatók képesek megvalósítani. A Nick Ramsey agykutató által vezetett projekt részeként a pácienseknek egy MRI gépben kellett feküdniük melybe elhelyeztek egy kijelzőt, amin a robot által látott kép került vetítésre. A páciensnek semmi más dolga nem volt, minthogy koncentráljon egy megadott pontra a kijelzőn. Ezután az MRI feltérképezte az agy működését, mely alapján a számítógép megtanulta, hogy az agy mely mozgásokra (bal- és jobboldalra tekintés) hogyan reagál. A kísérlet négy emberen is elvégezték, mind a négy személy hamar működésbe tudta hozni a robotot.


Ramsey a csapatával együtt egy olyan agyi számítógépen dolgozik, mellyel a mozgássérült emberek képesek lehetnek irányítani a számítógépet. Azért, hogy mindezt elérjék, a páciensek agyába elektródákat szeretnének ültetni, mellyel mérni lehetne az agyi aktivitást, ám nagy hátránya, hogy igen komoly műtéttel jár. A kutatók úgy gondolják, hogy a robot irányítása még csak az első lépés, és a jövőben ezek az eszközök sokkal többre lesznek képesek. Az első elektródákat már idén ősszel beépíteni tervezik néhány kiválasztott személy fejébe, majd velük szeretnék tökéletesíteni a rendszert, hogy minél hamarabb piac késztermék váljon belőle. Hiába, szerintem már nem vagyunk messze attól a kortól, hogy egy mozgássérült ember önellátó, teljes életet élhessen.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés