Connect with us

Hirdetés

technokrata

Indul a Samsung “Smart sport a gyermekekért” kampánya

Dotkom

Indul a Samsung “Smart sport a gyermekekért” kampánya

Smart sport a gyermekekért címmel péntektől országos kampányt indít a Samsung magyarországi leányvállalata a helyi gyermeksport támogatása érdekében.

Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a június 1. és augusztus 12. között zajló program keretében az elektronikai vállalat összesen 100 millió forint értékű, úgynevezett smart terméket adományoz a legaktívabb gyermeksportszervezetek számára. Ezért cserébe a résztvevőknek összesen 1 millió kilométert kell sportolva teljesíteniük.
A kampány része a Samsung nemzetközi Hope Relay programjának. A cég olyan alkalmazást fejlesztett ki, amelynek segítségével az azt letöltő felhasználók folyamatosan nyomon követhetik sportteljesítményüket, s azt is, hogy a kerékpárral, futva, vagy gyalog megtett kilométerek alapján mekkora részben járultak hozzá a 100 milliós adományhoz.

“Mozogjon együtt a család, gyűjtsük a kilométereket, s mutassunk jó példát a gyerekeknek, mert a mozgást minél korábban el kell kezdeni” – hangsúlyozta Monspart Sarolta, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az elektronikai cég minden megyeszékhelyre ötmillió forint, a fővárosba pedig tízmillió forint értékű smart terméket juttat, és a polgármesterek segítségével igyekszik megtalálni azokat a gyermekszervezeteket, amelyek az adományokat a leghatékonyabban tudják felhasználni. A kampány jótékonysági nagykövetei olyan ismert személyiségek, mint Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, Kovács István olimpiai bajnok ökölvívó vagy Besenyei Péter műrepülő világbajnok. (MTI/fotó: MOB)



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés