Connect with us

technokrata

CES 2012 – SMART fényképezők a Samsungtól

wb850f20-20front-8398503

Smart home

CES 2012 – SMART fényképezők a Samsungtól

Láttunk már bulifényképezőgépet a koreai gyártótól, de ezek most sokkal több alkalmazással vannak ellátva és a hardver is javult.

A Wi-fi-n keresztül rengeteg helyre tölthetjük fel vagy oszthatjuk meg ismerőseinkkel, barátainkkal a fényképeinket, videóinkat.  Közvetlen hozzáférésünk van a Facebook-hoz, a YouTube-hoz, a Picasa-hoz, csak hogy a legnagyobbakat említsük, de képeinket elküldhetjük email-ben, feltölthetjük a Microsoft SkyDrive-jára és persze készíthetünk PC-s mentést is. A jövőben már nem kell kábelekkel bajlódniuk a fájlok másolásakor, valamint kihasználhatják a „felhő”-ben rejlő lehetőségeket is, például a Samsung AllShare Play-t, ahova 5GB erejéig tölthetnek fel ingyenesen multimédiás tartalmakat.
Természetesen a tavalyi bulifényképezőgépek óta fejlődött a technika, így a fényképezőgépek is egyre komolyabb hardvert kapnak és most már SMART-ok lettek. A mostani modellek szinte mindegyike 16 megapixeles, és van, amelyiknek az érzékelője is kitűnő, így értelme is van a hatalmas képeknek. A csúcsmodel, a WB850F (az “F” jelzi, hogy van benne wi-fi) 16 megapixeles BSI CMOS szenzorral rendelkezik, 21-szeres az optika zoomja, 3 colos AMOLED kijelző található a hátulján, 1080o-s videórögzítéssel rendelkezik és van benne GPS és POI is (Point of Interest – azaz érdekes helyek, pl. egy étterem, kávéző, színház, ismert pont a térképen). A topmodell ára várhatóan 380 dollár körül lesz.

A kistestvér a DV300F lesz 200 dollárért, mely szintén 16 megapixeles és 5-szörös az optikai zoomja. Videót is szerényebben rögzít, mindössze 720p-ben, de kárpótlásul a kijelzője szintén 3 colos AMOLED.  Extraként van az optika mellett egy kis LCD kijelző, ha buliban a legjobb barinőnkkel szeretnénk fotózkodni. Ha viszont hajlandóak vagyunk picivel többet áldozni a készülékre és megelégszünk a 14 megapixellel, akkor 229 dollárért szerezhetjük be a WB15F Samsung fényképezőt, mely szintén 3 colos AMOLED kijelzővel érkezik, ez a gép viszont 18-szoros optikai zoomal rendelkezik és 1080p-ben rögzíti a videót.

A Samsung ezek mellett egy HD kamerát is bemutat a CES-en, a Q20-at, mely 299 dollárért az alábbiakat tudja (zömmel): 20-szoros optikai zoom, TimeLapse és 30 képkocka/másodperc (aka NTSC, amerikai szabvány) 1080i-s (1440×1080) videórögzítés.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek