Connect with us

technokrata

Teszt: LG DM2350D Cinema 3D – Monitortévé

Smart home

Teszt: LG DM2350D Cinema 3D – Monitortévé

A tegnap házimozi tesztünket a szetthez mellékelt, 23 collos LG Cinema 3D monitortévén végeztük. Lássuk hát a megjelenítőt.

Az LG 3D tévéje kitűnő ötlet lehet irodába, kollégiumba vagy akár a kisszobába is, ugyanis kívülről egy elegáns monitornak hat, de valójában hibrid a szíve. Egyrészt ugyanis teljes értékű monitor, másrészt TV, harmadrészt digitális TV, negyedrészt rádió, ötödrészt 3D TV, hatodrészt mediahub, hetedr.. a lényeg, hogy egy sokoldalú készülékről van szó, aminek a hátulján csak úgy sorakoznak a be- és kimenetek. Mérete miatt nem lesz a nappalik királya, de tudásában a nagytestvérekkel egyenrangúnak mondható.

Különös egy hibrid

Bár csak VGA kábellel köthetjük össze a számítógépünkkel (a DVI valahogy lemaradt, helyére tán a SCART került), alapesetben senki se gondolná, hogy egy TV-vel van dolgunk, hiszen ma már nem ritka, hogy valaki egy 23 hüvelykes eszközön dolgozna. Aztán egyszer csak előkapjuk a távirányítót és átkapcsolunk a kártyás digitális televíziós adásra (amihez elviekben ugye set-top boksz sem kéne, ha itthon támogatná az összes szolgáltató…), felkapjuk az elemnélküli szemüveget, a távirányítón megnyomjuk a 3D gombot, kiválasztjuk a 2D -> 3D menüt és már élvezhetjük is a térhatású tévéadást. Természetesen ez ugyanígy igaz a filmekre is, bármit képes 2D-ből térhatásúra varázsolni és ez érvényes visszafele is. Az se jelent problémát neki, ha nincs külön médialejátszó egységünk, ugyanis a tévé hátulján van USB port, amire ráköthetünk egy merevlemezt vagy akár egy pendrive-ot is, a tévé képes róla lejátszani külön-külön módban a filmeket, a képeket és a zenét is. Ne felejtsük el, ez nem egy monitor! Az eszköz menüje ennek megfelelően sem monitor-szerű, hanem az LG tévék menürendszere alapján működik, természetesen magyarul. Természetesen full HD a felbontása.

Ne felejtsük el, hogy ez nem csak egy TV! A monitornak teljesen mindegy, hogy a videokártya támogatja-e a 3D-t vagy sem, ugyanis a kijelző paneljében dől el minden, csupán WinXP vagy annál újabbnak kell lennie az operációs rendszernek. Hangszórója Real Surround, ami elég hangos, de a külső hangrendszer használatát személy szerint jobban preferálom. Itt máris az első negatívum: a hangkimenetek elég vérszegényre sikeredtek: a hangot digitálisan (S/PDIF) vagy sztereó kompoziton keresztül (LR) küldhetjük a hangrendszerünkre. Ha nem akarunk senkit se zavarni, akkor fejhallgatót is dughatunk a hátsó panelbe, de a zsinórnak elég hosszúnak kell lennie, hogy megfelelő távolságból élvezhessük a látványt.

2D->3D, 3D, 3D->2D

Kicsit furcsa volt az egyik nagyobb elektronikai áruházban először találkozni a felkonvertált 3D-s tv adással. Egy 200 ezres LG készülék majdnem elhitette velem, hogy már eleve 3D-ben rögzítették a bő 30 éves filmet, ami éppen ment a királyi egyesen. Ez a készülék már kevésbé, de furcsa mód amikor nem élőszereplős filmet néztem rajta, akkor bizony egész tűrhetően domborított, jelen esetben domborodott.

Ami jó pont a tévénél, hogy nem kell hozzá drága szemüveget venni (1-2  ezres tétel egy ilyen eszköz), az LG szemüvege és maga a tévé a polarizációs elvet követi, mely külön energiaellátást sem igényel. Valahogy úgy működik az egész, mint az IMAX mozikban. A 3D film térhatása lenyűgöző, szinte kiesik a képből a robbanás és a pisztolygolyó, minden tűéles és ragyogó, a látószög nagyon nagy, szép a kontraszt, így simán egy család körbeülheti. Persze ha IPS alapú lenne a kijelzője (a jelenlegi modell TN-paneles) és picit nagyobb lenne, akkor lenne a legideálisabb, de így még viszonylag a hónunk alá csaphatjuk az eszközt. Ha esetleg elfáradna a szemünk a sok térbeli robbantástól, akkor egy gombnyomással lekonvertálhatjuk 2D-be a filmet, nem kell megállni egy másodpercre se.

Végtére is

Ez egy nagyon jó készülék. Ha nem tudnám, hogy mi ez, észre se venném, hogy nem egy sima monitor. Persze a „sima” csak átvitt értelemben jellemezné, ugyanis nagyon elegáns kivitelű eszközről van szó, mely kiválóan játssza a full HD MKV-t, viszonylag szépen konvertálja az egyszerű filmet térhatásúvá, könnyű és egyben kitűnő a menürendszere.

 

A 3D tényleg 3D, a kép telített és színes, a hátsó panelen található HDMI-nek hála médialejátszót (pl. WD TV Live) vagy bármi olyat ráköthetünk, ami HDMI-n képes videojelet küldeni a tévére Pozitív az USB bemenet, a polárszemüveg, de negatív a DVI hiánya. Kicsi, kompakt, mondhatni bárhova vihető, így benne van az ajánlható kategóriában és jól néz ki a karácsonyfa alatt is. Árban a lélektani 100 alá került, így monitornak drága, tévének meg elmegy: 93 ezer forintért már rá lehet guglizni a nevére.



Szólj hozzá!

További Smart home

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

Dotkom