Connect with us

technokrata

Retro-érzés a számítógép hőskorából

commodore64ion201

Smart home

Retro-érzés a számítógép hőskorából

Amikor már lehetett számítógépünk, de még Kádár volt a rendszergazda.

A mai fiatalok nemigen emlékezhettek arra, amikor a szülők vagy a rokonok nyugat-németből, az NSZK-ból behozták az akkoriban 18 ezer német márkát kóstáló Commodore 64 számítógépeket, mely napokra odaszögezte a gyereket-tizenéveseket a tévé képernyője elé, és lelkesen várták, hogy a gondosan beállított szalagról végre betöltődjön a játék. A Commodore végül legyőzetett, a 90-es évek elejére már elavulttá vált, eljött a PC és konzolok ideje, a márka pedig a süllyesztőbe került. Mostanáig.
 A Commodore visszatért és erősebb, mint bármikor. Persze a 64 és a 128 kilobájtot könnyű legyőzni, de a stílust nem. Az új i7-es számítógép pontosan ugyanúgy néz ki, mint a régi Commodore modellek, csupán a technológia más, amit a billentyűzet rejt. Az új modell, a C64x Extreme bizony lepipálhatja a mai PC-ket is: 2.2 GHz-es i7-es processzor (Sandy Bridge), 8 GB memória, 2 TB merevlemez, DVD-író, wi-fi (n-es). Csupán egy dolog hibádzik a képletben: a videókártyája valamiért egy integrált Intel HD lett, így kemény játékélményt ne várjunk tőle. Az operációs rendszere Linux-alapú (Ubuntu), de futtatható rajta Windows is. A gyártó, a Commodore USA pedig egy saját Commodore OS-en dolgozik, amely szintén Linux alapokon fog nyugodni, de az Amiga utánérzése lesz, melynek megjelenése után minden ügyfeleük számára ki lesz postázva. A csúcsgépük 1500 dollárért (340.000 forint) előrendelhető.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek