Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Samsung SyncMaster SA700 3D – térmonitor

Smart home

Teszt: Samsung SyncMaster SA700 3D – térmonitor

Mindig öröm, ha bemutathatok egy 3D-s eszközt az olvasóknak, így boldogan kötöttem rá a gépemre a Samsung SyncMaster SA700 3D monitorát és vártam a csodát. Idővel az is meglett., úgy ahogy.

Kétszer futottam neki a tesztelésnek, ugyanis első körben megakadtam azon, hogy a monitorhoz a gyári csomagban mellékelt CD fabatkát sem ér. Az, hogy az elviekben a drivereket tartalmazó CD-n a választható típusszámok egyáltalán nem passzoltak se a dobozon található számmal, se a készülék hátlapján lévő kódnak még a töredékével sem, de még a monitor előlapján levő SyncMaster SA700-al sem, az hagyján. A leginkább idegesítő dolog az az volt, hogy teljesen mindegy mit is választok, úgyis felugrik egy ablak, hogy keressem meg a cd xy alkönyvtárának az alkönyvtárában a futtatható exe-t. Kicsit olyan ez a megoldás, mint a Nokia telefonhoz mellékelt, ritkán működő PC Suite volt anno a század elején. Rossz pont. Felmentem a Samsung oldalára, megtaláltam a driver-t (fura mód itt rendes típusszám alapján ment), leszedtem, feltelepítettem és csodák csodája, működik a monitor. Csakhogy a túl apró betűk és ikonok rondák lettek és a mai napig nem találtam meg a menüben azt a módot, amely az éleket elsimítaná. A háttérkép szép, de az ikonok és a betűk csúnyák. A tesztet is a másodlagos monitoron írom. Ezen sajnos a Catalyst frissítése sem javított.
Bekapcsolás előtt
A 23 colos monitor a többi kijelzőhöz képest ultravékony, a talpat is külön mellékelik hozzá, amire egy csavarral rögzítjük a kijelzőt. Van rajta egy darab HDMI bemenet, egy DVI csatlakozó és egy fülhallgató kimenet. Nekem ez a hátsó bementei panel kicsit törékenynek tűnt.Maga a keret is nagyon vékony, két oldalt nincs egy-egy centi távolság a széle és a kijelző között. Fizikai kapcsológombokat ne keressünk rajta, azok ugyanis nincsenek. Minden gomb érintésre jön elő, melyek szenzorait a kijelző jobb alsó sarka alá rejtettek el.
Full HD
A LED kijelző természetesen 1920×1080-as felbontással büszkélkedhet, de a felülete sajnos nagyon tükröződik, így az igazi moziélményt csak a sötétített szobában lehet megélni. Azt kell mondanom, hogy leszámítva a pár sorral fentebb megírt problémámat a kijelző gyönyörű színeket produkál, ráadásul a szemet se bántja annyira, mivel 120 Hz a képfissítés gyakorisága.

A szemüveg
A tesztelésre kapott monitorhoz kaptunk egy Samsung 3D szemüveget is, melynek bal szárának a töve rejti a gombelemet, a jobboldali lencse felett pedig a bekapcsológombot találhatjuk meg. Remélhetőleg alapfeleszerelés a monitorhoz is.

Beállítások
A jobb alsó sarok alatt 6 szenzor található, de ezek addig inaktívak, ameddig nem érintjük meg őket. A kikapcsológombot leszámítva bármelyik érintése az összes gombnak  a funkcióját előhozza. Ha ennél a pontnál meggondolnánk magunkat, akkor pár másodperc múlva maguktól inaktívvá válnak. Az öt gomb mindig az adott menüsornak megfelelően változik, de általában a jobbra-balra-le-föl funkciókat látják el másodlagos módban, alapesetben pedig gyorsindító gombokként funkcionálnak.
Balról a  legelső gomb  a Menü gomb, innen azt is elérhetjük, ami a többi szenzornál alapesetben is megtalálható. Természetesen jobban beleáshatjuk magunkat az eszköz beállításaiba is.

A menü első almenüje a PICTURE (kép), ahol beállíthatjuk a 3D-t (erről később részletesebben), a gyárilag előre beállított szín és világosság módot (MAGIC), de külön is piszkálhatjuk azokat. Állíthatuk a válaszidő sebességén és a HDMI feketéjének szintjén is. A második almenüben, a COLOR-ban színcsatornánként állíthatjuk be a monitor színvilágát (RGB).A SETUP & RESET alatt pedig beállíthatjuk energiagazdaságos módba a kijelzőt, de ugyanitt megadhatjuk a képforrás módját (PC vagy AV) vagy a nyelvet (köztük a magyart) is . Emellett ha valamit elrontanánk, akkor itt tudjuk visszaállítani a gyári értékekre a monitort. Ha innen kilépünk, akkor a gombok újra visszaállnak alaphelyzetbe, így balról a második gomb a MAGIC lesz, ami ismerős lehet a PICTURE almenüből. A harmadik szenzor is gyorsgomb, itt a világosságot állíthatjuk az eszközön. A negyedik gomb az eszközválasztó (HDMI vagy DVI), de most jön a legizgalmasabb : a 3D.

A 3D
Sok fajta 3D-s megoldás létezik, a legelterjedtebb a két egymás mellé rakott kép némi eltolódással, vagy amikor a film képe horizontálisan lett elhelyezve úgy, hogy az egyik kamerakép a másik felé került. Jó hír, hogy a monitor képes feldolgozni a függőleges skálát is, a vízszintes skálát is, de a képkockasorozatot is. Emellett a 2D-ből képes 3D-s tartlamat előállítani (mondjuk az asztalunkról, egy weboldalról vagy akár egy youtube videóról is). Az így előállított mesterséges 3D tartalom viszont vertikális mozgásban némi vibrálással jár, ráadásul picit hamiskás is, de nagyon tetszetős. A 3D menüben állíthatunk a kiválasztott módok mellett a mélységen és hogy képek hogyan váltsák egymást. Ha pedig unjuk a 3D filmet valamiért, akkor átkonvertálhatjuk egy gombnyomással 2D-be.
Summa summarum
Ne várjunk IMAX élményt tőle, de ismerőseinket el tudjuk vele kápráztatni, és nem utolsó sorban olcsó alternatívája is lehet a térhatású mozizásnak, ugyanis 87.000 forintért már bárki beszerezheti az interneten keresztül. Nem beszélve a 3D-s játékélményről, melyet egy kellően erős gép birtokában az SA700-zal elképesztő élmény lehet azoknak, akik a PC-s játékokhoz szoktak.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés