Connect with us

Hirdetés

technokrata

Eljött a forradalom a játékok piacán?

Smart home

Eljött a forradalom a játékok piacán?

Ha valaki eddig játszani szeretett volna a gépén, akkor minimum 2 dolog kellett hozzá: maga a játék és a célhardver.

A legtöbb esetben viszont megalkuvással járt a szabadidő ilyen módon való kitöltése (kisebb felbontás, grafikai finomhangolások hiánya). Ahhoz, hogy mindig a legújabb játékokkal játszhassunk, folyamatosan fejleszteni kellett a gépet és több tíz vagy esetleg százezer forintot is rá kellett költeni a számítógépre, mert jobb videokártyára, erősebb processzorra és több memóriára volt szükség. Arról nem is beszélve, hogy a szoftverek tárhely igényei is rendkívül megnövekedtek (pár gigától több 10 gigáig). A játékok árai is az itthoni pénztárcákhoz mérten igencsak borsosak, így nem ritka, hogy 10-12 ezer forintot kell kifizetni egy-egy pár napos szórakozásért. És ha kipörgettük, akkor mehet a polcra és hónapokig-évekig porosodhat ott.

A játékkészítők a legnagyobbat nem a torrentezéssel bukják, azaz nem az illegális letöltés a rákfenéje nekik, hanem azok a felhasználók, akik megveszik az eredeti játékot, végigjátszák, majd eladják olcsóbban az ebay-en vagy az amazonon és a hasonszőrű oldalakon.

Sok online modell létezik arra, hogy beszerezzük játékainkat. Az egyik legnépszerűbb piactér a Valve Steam-je, melyen keresztül megvásárolhatjuk a szoftvert és le is tölthetjük az alkalmazáson keresztül. A szűk keresztmetszetet ebben az esetben a számítógép erőssége. Mostanáig.

2009-ben a Game Developers Conference-en (GDC) bemutatták az OnLive-ot, az online játékportált, ami nemrég el is indult világhódító útjára. De hogy mi is ez pontosan és mitől jó nekünk? Attól hogy olcsó, gyors és szemérmetlenül jó.

Eddig a drágaság volt a probléma? Sima ügy: kölcsönözd ki 3-5 napra pár dollárért a játékot. Kell a játék? 50 dollár, annyi mint a boltban. Lassú a géped? Semmi gond, a mi szervereinken futnak a játékok, te csak a videó jelét kapod. Így nincs telepítés, nincs tárhely vesztés. És ezzel el is érkezett a netes társadalom oda, hogy nem kell több tízezret költeni arra, ami pár nap múlva már megint elavult, ugyanis az OnLive-on keresztül játszhatunk úgy, hogy mi csak a játék képét kapjuk meg, annak hardverigényét a  szervertermek mélyén megoldják (azaz egy alap laptopon vagy PC-n is gond nélkül mennek a legújabb játékok a legjobb felbontásban). A szűk keresztmetszett ebben az esetben csak a netes kapcsolat sebessége adja, ugyanis azon keresztül kommunikál az alkalmazás a központtal. Jelenleg több száz játék és több, mint 50 kiadó várja a felhasználót az arcade-tól az akcióig, ráadásul mind ki is próbálható és mindössze csak egy pár megás alkalmazást kell letölteni az OnLive oldaláról. Nem titkolt szándéka a cégnek, hogy az otthoni szórakozást egy újabb szintre emelje és figyiszt mutasson a konzolos rendszereknek (PS3, Xbox360), melyeket direkt játékra találtak ki, de ma már ezekre a gépekre is telepíteni kell a játékokat. A program jelenleg támogatja a WinXP-t, a Windows 7-et, a10.5.8-astól felfelé az OsX rendszereket és hamarosan az okostévéket is. Hogy erre mit fog lépni a két legnagyobb videokártya gyártó cég, az nVidia és az AMD? Egyelőre megjósolni se lehet, de ha tömegesen rákapnak az OnLive-ra, akkor feleslegessé válhat a folyamatos célhardver fejlesztés, hiszen egy pár ezer forintos kártya is megteszi azt, amit eddig csak a legnagyobbak tudtak. Ez egy picit túlmutat önmagán és olyan problémákat generálhat, melyhez vagy alkalmazkodnak vagy bele lehet bukni.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés