Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nyomulnak a LED-es TV-k

Smart home

Nyomulnak a LED-es TV-k

Minden jel arra mutat, hogy idén már igen komoly szeletet hasítanak ki maguknak a piaci tortából a LED-es televíziók.

Rögtön az elején nem árt tisztázni, hogy mi a különbség a LED-es készülékek és normál társaik között. Ha pontosan akarunk fogalmazni, akkor a LED-es modelleket tulajdonképpen LED-es háttérvilágítással rendelkező LCD TV-knek kell neveznünk, hiszen ezek ugyanolyan LCD technológiákra épülnek, mint hagyományos társaik, ellenben háttérvilágításukat nem CCFL fénycső, hanem LED panelek biztosítják.

Az iSuppli piackutató cég legfrissebb előrejelzése szerint az idei esztendő, tehát 2010 igazi áttörést hozhat a LED-es háttérvilágítású televíziós készülékek frontján. A vállalat szakértői szerint idén várhatóan nyolcszor több ilyen modellt hoznak majd forgalomba világszerte, mint tavaly. Egy konkrét példát tekintve, 2009-ben a 40 colos, vagy annál nagyobb képátlójú TV-k szegmensében még csak 2,5 millió LED-es LCD televíziót adtak el, ezzel szemben 2010-ben várhatóan már több mint 18,8 millió ilyen termék talál majd gazdára.

Érdekesség, hogy 2008-ban összesen alig 34 ezer darab LED háttérvilágítású TV-t adtak el globálisan, míg 2013-ban már 112,1 millió ilyen készülék eladásával számolnak a szakértők. A LED-es technológia előnye többek közt a nagyobb dinamikus kontrasztarány, a jobb színhelyesség és a környezetbarát előállítási mód.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés