Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mit nekünk DVD? Mozifilmek memóriakártyán!

Smart home

Mit nekünk DVD? Mozifilmek memóriakártyán!

Sehol sincs kőbe vésve, hogy a filmeknek feltétlenül lemez formában kell forgalomba kerülniük.

Ha bemegyünk egy elektronikai nagyáruházba, és valamilyen filmet szeretnénk vásárolni, természetesen a DVD, vagy újabban már a Blu-ray szekció felé vesszük az utunkat. Ezek a lemezek azonban idővel mindenképpen összekarcolódnak – többek közt erre a problémára is megoldást jelent, ha a filmek parányi memóriakártyákon kerülnek forgalomba.

#img1#

A Kingston bejelentette, hogy összefogott a Paramount kiadóval, mely együttműködés keretein belül a közeljövőben számos nagy sikerfilm debütál majd a Kingston különböző flashmemória alapú adattárolóin. Az egyik első ilyen film nem más, mint a “Transformers: Revenge of the Fallen” (Transformers: A bukottak bosszúja) című hollywoodi történet, mely egy 4 GB-os kapacitású Kingston DataTraveler I USB meghajtón kerül forgalomba és 30 dollárba, vagyis átszámítva mintegy 6 ezer forintba kerül.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a továbbiakban pontosan milyen filmek lesznek kaphatóak memóriakártyákon, illetve pendrive-okon.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés