Connect with us

Hirdetés

technokrata

Már a szótárakban is benne van az SMS nyelv

Smart home

Már a szótárakban is benne van az SMS nyelv

A Collins English Dictionary szerkesztői idén 267 olyan kifejezést adtak a szótárhoz, melyeknek egy részére korábban csupán hangokként gondoltak.

Sue Hunston, Tagg egyetemének a nyelvész-professzora szerint az SMS, és a chatelés a nyelv fejlődésének a következő lépcsőfokát jelenti. Egy közelmúltban végzett kutatásuk szerint a szöveges üzenetek sokkal jobban hasonlítanak a beszédre, mint az írásra. Tagg szerint sok nyelvész feleslegesen aggódik az SMS-ek szóhasználatának nyelvromboló hatása miatt, mivel a szöveges üzenetek változatosabbá teszi a beszédünket és növelik a segítségükkel kommunikálók nyelvi képességeit.

Olyan hang-szerű is bekerültek a szótárba, mint a “hmm”, vagy a “heh”, akárcsak a “meh” és a “mwah”, ami az angolok szerint úgy hangzik, mint egy eltúlzott csók. Egy másik részük inkább a rövidítések, vagy szavak eltorzított formája, mint a “newbie” helyett a “noob”. A Twitter népszerűségére való tekintettel a “twitter” ige is bekerült a szótárba.

“Az SMS a kommunikáció egy új formája, ami valójában sokkal közelebb áll a beszélt nyelvhez, mint a hagyományos írott szövegek. Egy hétköznapi beszélgetéshez hasonlóan, a szöveges üzenetek is tele vannak felesleges szavakkal, rövidítésekkel és összevonásokkal” -mondta el a brit nyelvész a Telegraph-nak.

Tovább
Hirdetés



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés