Connect with us

Hirdetés

technokrata

Gyerekotthonoknak adományoz karácsonyra az LG

Smart home

Gyerekotthonoknak adományoz karácsonyra az LG

Az LG Electronics (LG) a közelgő karácsonyi ünnepek alkalmából partnereinek szánt ajándékok vásárlása helyett a kecskeméti, a kőszegi és a battonyai SOS-gyermekfalvaknak, valamint a fóti Gyermekvárosnak ajándékoz szórakoztató-, illetve háztartási elektronikai termékeket, összesen 1,4 millió forint értékben.

Az adományokkal a vállalat az állami gondozásban élő gyermekek mindennapjait kívánja megkönnyíteni. A mai napon a fóti Gyermekközpont igazgatója, Czikó Benjámin ünnepélyes keretek között vette át az egy darab LG porszívót, hűtőszekrényt, mosógépet és LCD TV-t.

A vezető, elektronikai termékeket gyártó LG Electronics számára kiemelt jelentőségű az emberek életminőségének javítása. A vásárlók igényein túl a vállalat azonban figyelmet fordít azokra is, akiknek élethelyzetükből adódóan elkel a segítség.

Az LG Electronics Magyar Kft. második éve ajánlja fel jótékonysági célokra a partnerek karácsonyi ajándékaira szánt összeget. Az LG idén az állami gondozásban élő gyermekeket támogatja, így a fóti Gyermekváros és három SOS-gyermekfalu részesül a termékadományokból. Az ajándék összértéke bruttó 1,4 millió forint, amelyből az egyes intézmények egyenlő összegben, egyforma háztartási és szórakoztató elektronikai eszközöket – egy-egy porszívót, hűtőt, mosógépet és nagyméretű LCD TV-t – kaptak.

A mai napon, Andok Ágnes, az LG Electronics Magyar Kft. regionális vállalati marketing és PR vezetője a fóti Gyermekközpont igazgatójának adta át az LG tárgyadományát. Az elektronikai gépekkel a Gyermekközpont Cegléden kialakított új otthonát, hidroterápiás házát rendezi be. A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont közelében kialakított otthont azoknak az állami gondozásban élő gyermekeknek hozták létre, akik valamilyen mozgásszervi betegségben, keringési rendellenességben szenvednek, és gyógyításuk hidroterápiás kezeléshez kötött. Az LG elektronikai cikkeit a 18 fő – gyermekek és nevelők együttes – befogadására alkalmas ház lakói használják majd, akik várhatóan jövő tavasszal költözhetnek be az új épületbe.

“A tárgyadomány a legjobbkor érkezett, hiszen ahhoz, hogy a gyógyításra váró gyermekek hidroterápiás házát élhetővé tudjuk tenni, be kell rendeznünk, fel kell szerelnünk a szükséges gépekkel, és ehhez most az LG jelentősen hozzájárult. Az új otthon kialakítása nagy előrelépés Gyermekközpontunk és a rászoruló gyermekek életében, ezért is nagy öröm számunkra, hogy segítséget kaptunk az üzemeltetéséhez ” – mondta el Czikó Benjámin, a fóti Károlyi István Gyermekközpont igazgatója.

“A karácsony az egyik legszebb ünnepünk, fontosnak tartjuk, hogy minden gyerek egyformán örömét lelje benne – éljen akár családban, akár állami gondozásban. Fontosnak tartjuk, hogy az év vége közeledtével üzleti eredményeinken túl azokra is figyelmet fordítsunk, akik számára minden segítség értékes. Emellett különösen örülünk annak, hogy a vállalatokat jelentős kihívások elé állító gazdasági helyzet ellenére is hozzá tudunk járulni az otthon életkörülményeinek javításához és a gyermekek öröméhez” – mondta el Andok Ágnes, az LG Electronics Magyar Kft. regionális vállalati marketing és PR vezetője

A kecskeméti, battonyai és kőszegi SOS-gyermekfalvak adományát a napokban Kecskeméten, ünnepélyes keretek között vette át Jávorszky Iván, az intézmény ügyvezető igazgatója.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés