Connect with us

Hirdetés

technokrata

Microsoft, Nvidia – Game Over

Smart home

Microsoft, Nvidia – Game Over

Lejárt a PC-s játékok ideje?

Majdnem pontosan három éve írtunk arról a kezdeményezésről, ami a PC-s játékokat hivatott megmenteni. Ismeretes, hogy a konzolos kikapcsolódás népszerűségének előretörése miatt oda jutott az asztali számítógépen futó játékok piaca, hogy pusztán PC-s fejlesztésből a kiadók ma már nem, vagy csak nehezen tudnak megélni. A konzolok nyílt fenyegetést jelentenek a PC-s játékiparra, néhány éve már a bevételeket tekintve is nagyobb súlyt képviselnek. Ha a trend tovább folytatódik, akkor azt igen kellemetlen élményként fogja számos, az asztali számítógépek fejlesztésében, gyártásában érdekelt cég megtapasztalni: a felhasználók nem fogják igényelni a még gyorsabb processzorokat, videokártyákat, még több memóriát. Ezt írtuk néhány éve, és igazunk lett, bár ma már elsősorban nem is a konzolok, hanem inkább az egyre brutálisabb teljesítményt felvonultató okostelefonok jelentenek veszélyt a PC-s játékokra.

Összefogásra volt szükség, és ezt felismerték az ipar jeles képviselői. Ennek következményeként 2008 februárjában bejelentették a PC Gaming Alliance megalakulását – többek között az AMD/Ati, az Nvidia, az Intel, a Microsoft, az Acer, a Dell és még több más, nagynevű vállalat közreműködésével. A PCGA nonprofit szervezetként működik, feladata pedig a PC-s játékok marketingjének összehangolása. Emellett a tagok számára olyan fórumot biztosít, ahol átadhatják egymásnak a PC-s piacot nyomasztó terhekről (mint amilyen a hardverkövetelmények vagy a kalózkodás) szerzett tapasztalataikat – írtuk három éve.

Úgy tűnik, eddig tartott a nagy lendület. A Microsoft és az Nvidia ugyanis pár napja kijelentette, hogy kiszáll a PCGA-ból, részletesen nem tisztázott indokok miatt. A két vállalat motivációja azonban a trendeket figyelemmel követők számára egyértelmű lehet: a mobilplatformok terjedésével mindkét vállalatnak át kell fókuszálnia erőforrásait. Az Nvidia a Tegrában látta meg túlélésének, sőt, fellendülésének kulcsát, miközben Redmond a Windows Phone 7 révén reménykedik bevételei emelkedésében.

A PCGA jövője egyelőre kérdéses. Ugyan a fentieken túl továbbra is olyan nevek állnak mögötte, mint a Logitech és a Corsair Memory, de két ekkora támogató nélkül kétségtelenül nehezebbé válik a szervezet működése, annak sikeressége. Pedig a PCGA bukásával a PC-s játékpiac is bukhat, nem is kicsit – ez pedig meg fogja ölni a diszkrét grafikus vezérlők piacát.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés