Connect with us

Hirdetés

technokrata

Smart home

Viszlát CD!

A Sony már nem hisz a kompakt lemezekben: 50 éve üzemelő gyárat zár be a japán vállalat.

Dübörög a Sony-úthenger, és elsodor minden elavult technológiát, ami az útjába kerül. Tavaly áprilisban a floppy-ra mondott ki halálos ítéletet a japán vállalat, a héten pedig az amerikai részleg jelentette be, hogy leállítja a világ egyik legrégebbi lemezgyárát. Az egykoron még bakelitlemezeket gyártó üzem az idők szavára hallgatva kompakt lemezek előállítására lett átszerelve, azonban most (egészen pontosan márciusban), alig több mint fél évszázaddal megnyitása után végleg bezárja kapuit.

sony cd gyar amerikaban

forrás: David M Warren / Philadelphia Inquirer

A New Jersey-ben, Pitmanben található Sony DADC gyár 1960-ban kezdte meg működését, és 1988-ban állt át CD-k nyomására. Emellett készítettek itt Playstationhöz is lemezeket, illetve filmes DVD-k is legördültek a futószalagról. Az üzem kapacitása havi 18 millió lemez (volt), CD-ben mérve, miközben DVD-ből havonta 15 milliót készítettek. Utóbbi folyamatot azonban tavaly már beszüntette a Sony, csak a kompakt lemezek előállítása maradt. Ezek gyártását a digitális zenei letöltések egyre nagyobb mérvű előretörése miatt állítják le most a japánok – a lépéssel együtt körülbelül 300 munkahely is megszűnik.

„A jelenlegi gazdasági környezetben a fizikai médiát előállító iparral szembenálló kihívások miatt a Sony DADC további lépéseket tesz annak érdekében, hogy ellátási hálózatának költségeit tovább csökkentve versenyképes maradjon.” – olvasható a hivatalos közleményben. Azt nem tudni, hogy a megmaradt indianai üzem még meddig működik; jelenleg ugyanis koncentrálja optikaimédia-előállító kapacitását a japán vállalat. Ismerve a CD-k iránti egyre csökkenő keresletet, nem lesznek további évtizedei annak a gyárnak sem.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés