Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nagyméretű 3D-s és LED-es tévék a Sharptól

Smart home

Nagyméretű 3D-s és LED-es tévék a Sharptól

Tizedik generációs LCD panel, LED-es háttérvilágítás, négy alapszínes megjelenítés, 3D – a Sharp teljes letámadást indít a televíziók piacán.

A Sharp Electronics bemutatta legnagyobb AQUOS Quattron LED LCD TV modelljét, a 70-colos képátmérővel rendelkező LC-70LE732U-t, illetve AQUOS Quattron 3D TV-k 835-as sorozatát, amelyek 60-, 52-, 46- és 40-colos képátló méretben érhetők el. „Már csupán az arányokat tekintve is a 70-colos és az átlagosnak mondható 55-colos televíziók közti különbség az egyik olyan változás, ami kétség kívül szembetűnő, hiszen az új 70-colos AQUOS Quattron LCD TV hatvankét százalékkal nagyobb látható képernyőfelületet biztosít.” – mondta John Herrington, a Sharp Electronics Marketing Company of America elnöke.

Minden AQUOS Quattron modell tartalmazza a Sharp – általunk is kipróbált – Quad Pixel Technológiáját, amely a meglévő (hagyományos) három alapszín, a piros, a zöld és a kék (RGB) színek mellett a negyedik, a sárga (Y) szín megjelenítésére is képes. Ez a technológia sokkal világosabb és élénkebb képek megjelenítését teszik lehetővé, ami különösen fontos a 3D-s képalkotásnál. A Sharp 3D-s 835-ös sorozata, valamint a jelenlegi 3D-s 925-ös LCD TV sorozata így kiküszöböli a 3D-s televíziózáskor gyakran felmerülő, többnyire az aktív-shutter 3D-s szemüveg okozta képminőség romlást (a kép sötétebbnek látszik).

Az AQUOS Quattron LC-70LE732U full HD-s, 1080p-s kép megjelenítésére képes 120 Hz-es képfrissítés mellett. A készülék a Sharp X-Gen paneljével és full-LED háttérvilágítással rendelkezik, a Quattron Quad Pixel Technológia mellett beépített Wi-Fi-vel kapható és hozzáférést biztosít olyan online felületekhez is, mint például a Facebook, Pandora, Twitter vagy Flickr (VUDU). A négy HDMI bemenet számos HD komponens és periféria csatolását teszi lehetővé, mint például a Blu-ray Disc lejátszó, DVD lejátszó, set-top-box, videó-játékkonzol stb. A folyamatos szerviztámogatásról pedig az AQUOS Advantage Live, távoli kapcsolatok keresztül működő, online szervízszolgáltatás gondoskodik. Boltokba 2011 májusában kerül. Sharp Aquos Quattron LC-70LE732U TV

A Sharp februártól kapható, 835-ös sorozatának AQUOS Quattron 3D LCD tévéi edge-lit LED X-Gen LCD panellel lettek felszerelve, és szintén a Quattron QuadPixel technológiát is. A Sharp AquoMotion 240 technológiája jelentősen javítja a kép minőségét, azáltal hogy megszünteti az egymás után gyorsan váltakozó képnél jelentkező elmosódást. Ezek a vékony modellek szintén beépített WiFi-vel kaphatók és elérhető rajtuk a Netflix, a VUDU és a CinemaNow szolgáltatás. A kapcsolhatóságról a négy HDMI bemenet gondoskodik, így akármilyen HD eszköz könnyen csatlakoztatható a készülékhez.

A Sharp 830-as AQUOS Quattron edge-lit LED LCD TV sorozata szintén rendelkezik beépített Wi-Fi modullal, és így hozzáférést biztosít a Netflix, a VUDU és a CinemaNow szolgáltatásokhoz. A fentiekhez hasonlóan ezek a márciusban megjelenő készülékek is négy HDMI bemenettel vannak ellátva és formavilágukat valamint kivitelüket illetően a 835-ös sorozat jellemzőit viszik tovább.

Mindegyik Sharp AQUOS Quattron LCD TV alacsony energiafogyasztással bír (ENERGY STAR 5.1-es minősítés).



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés