Connect with us

technokrata

Így válnak valóra a sci-fi filmek

Smart home

Így válnak valóra a sci-fi filmek

Az ipar utoléri a jövőt álmodó írókat – ezúttal a Kinect révén.

Néhány éve még digitális trükkökkel, számítógépes grafikával lehetett csak megvalósítani a Különvélemény (Minority Report) azon jelenetét, melyben Tom Cruise jövőt látó rendőrként a levegőben „hadonászva” vezérli a számítógépet. A kivetített képet „megérintve” kommunikált a számítógépes rendszerrel, egy speciális kesztyű révén. Az alábbi videón látszik is, hogyan:

Nos, kis túlzással ezt ma már fel lehetne venni digitális utómunka nélkül (vagy legalábbis sokkal kevesebbel) is. Alig jelent meg a Kinect, néhány lelkes rajongó máris „megbütykölte”, hogy kiterjesszék képességeit. Az MIT cseppfolyós felületeket kutató csoportjának kockái egy otthoni eszközökkel is elkészíthető megoldással állt elő, melynek segítségével a Microsoft konzolgépéhez készített vezérlő a felhasználó mozdulatait nem csak játék, hanem például Windows 7 vagy Internet Explorer irányítása esetén is érzékelni tudja.

Az úgynevezett Depth JS voltaképp egy Javascript hack, melynek révén kézmozdulatokkal lehet navigálni a megnyitott ablakok között, elindítani a böngészőt. Ki lehet választani linkeket, gördíteni lehet az oldalakat, elő lehet csalogatni a history-t, és akár zoomolásra is lehetőség nyílik. A további szószaporítás helyett lássuk, hogyan is néz ki ez a valóságban!

De nem csak az MIT-n dolgozók fantáziáját ragadta meg a Kinect, egy másik, többérintéses felületek kutatásával foglalkozó csoport, az Evoluce is előállt saját találmányával. Fejlesztésüknek köszönhetően egyszerre több felhasználó csatlakozhat a Kinecthez, melyet egyszerre vezérelhetnek, egyszerre több érintéssel és kézmozdulattal. Windows 7 alkalmazások kezelésére használták a mozgásérzékelőt, többek között Flash-ben és Java-ban írt programokhoz.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek