Connect with us

Hirdetés

technokrata

A rugalmas képernyő titka

Smart home

A rugalmas képernyő titka

Hajtogatható, színes és olcsó. Jövőre elárasztja a piacot?

A televíziók már az 1920-as évekbeli megjelenésük óta legalább egy tekintetben változatlanok: mindegyikük szilárd, hajlíthatatlan és törékeny felületet kínál nézője számára. Nincs ez másként a modern LCD készülékek korában sem, annak ellenére, hogy a rugalmas kijelző olcsó előállításának titka elsősorban nem az alapvető elemekben rejlik.

Az úgynevezett e-ink és OLED kijelzők elég kicsik ahhoz, hogy akkor sem törnek el, ha rugalmas alapra szerelik őket. A probléma sokkal inkább ez utóbbival van, árulta el a tajvani kormány által támogatott ITRI kutatólaboratóriumban dolgozó Janglin Chen. Magának a szubsztrátnak ugyanis meg kell felelnie bizonyos fizikai feltételeknek, melyekre főleg a gyártás során van szükség. Erre mindmáig üveget használnak, hiszen fizikai paraméterei megegyeznek az igényekkel: merev, átlátszó és megbízható.

Nemrég azonban egy olyan új anyagra bukkant az ITRI, amely ugyanúgy megfelel a fenti követelményeknek – de csak a gyártás során teljesíti ezeket, mihelyst elkészült a kijelző, az alaplemez is rugalmassá válik. Ez a polimer anyag gyakorlatilag spré formájában felvihető egy üveglapra, majd erre a rétegre ráépíthetők a kijelző további elemei. A polimer a gyártás folyamán végig megőrzi a szükséges tulajdonságokat (például nem színeződik el), de amint elkészült a kijelző, gyakorlatilag le lehet húzni az üvegről – és az eszköz továbbra is működőképes marad. Gondoljunk csak a palacsintára, a polimer anyag ugyanígy viselkedik a folyamat végén. Ehhez ugyanakkor kell még egy réteg, amit a polimer és az üveg közé visznek fel, hasonlóan, ahogy a serpenyőbe is kell egy kis olajat önteni, nehogy beleragadjanak a palacsinták.

ITRI rugalmas kijelzo

Miért igazán nagyszerű ez a gyártási eljárás? Nos, azért, mert rendkívül olcsón lehet rá átállni. Nem kell ugyanis komplett gyártósorokat tervezni és létrehozni hozzá; a már meglévő gyárak egy kis átalakítás után onthatják magukból a hajlékony kijelzőket. A kémiai anyagok üveglapra való permetezésén és a kész kijelző szubsztrátról való lehúzásán kívül a készítés ugyanazokon a lépéseken megy keresztül, mint a hagyományos, merev kialakítású televíziók, monitorok előállítása során.

Hamarosan elárasztják a piacot?
Legalább egy tajvani gyárral kötött már nem kizárólagos gyártási megállapodást az ITRI, melynek keretei között fekete-fehér e-könyvolvasókat készít. Chen reményei szerint az első rugalmas, ITRI technológiára alapuló termékem már a jövő évben megjelennek a kereskedelmi forgalomban, majd később az OLED technológiára alapuló színes változatok is elérhetővé válnak.

ITRI Janglin Chen

Janglin Chen (középen)

Emellett mernek nagyot álmodni a tajvaniak. Elképzelésük szerint nem csak a hagyományos értelemben vett kijelzőket hódíthatja meg fejlesztésük, hanem érintőpaneles megoldásokat is fognak készíteni, illetve a szenzoros technológia is kihasználhatja a rugalmas kijelzőkben rejlő lehetőségeket. Sőt, az sem kizárt, hogy még a napcellás piacon is lesz keresnivalója az ITRI fejlesztésének.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés