Connect with us

Hirdetés

technokrata

Másfél méteres iPhone – videobemutató

Smart home

Másfél méteres iPhone – videobemutató

Az Apple és a Microsoft szégyentelen nászából.

Egy elképesztő ötlet elképesztő megvalósítását mutatjuk most meg. Ha valaki már gondolkodott azon, milyen is lenne a Microsoft Surface megoldását – ami nem más, mint egy inteles PC, egy asztal és egy hatalmas érintőképernyő „egybegyúrása” – átültetni iPhone alapokra, annak ismerős lesz az ötlet. Az olvasók 99,99 százaléka azonban most szembesülhet először, hogyan is néz ki egy másfél méteres (egészen pontosan 58 colos, azaz 145 centiméteres) érintőképernyős telefon.

Table Connect for iPhone  Table Connect for iPhone

A Table Connect for iPhone nevet viselő szörnyszülött egyrészt a már fent említett Surface-ből (amit először Milannak hívtak), illetve egy feltört iPhone-ból – amihez természetesen saját szoftver is készült – áll össze. Egy 30 tűs csatlakozón keresztül kapcsolódik a két eszköz, melynek köszönhetően a hatalmas érintőképernyő ugyanúgy használható, mintha egy túlméretezett iPhone lenne. Íme, a bizonyíték:

A fejlesztők állítása szerint a prototípus iOS4-gyel (és így iPhone 4-gyel) valamint iPhone 3G-vel kompatibilis, az ennél régebbi Apple telefonokkal nem. A nem egyszerűen többérintéses, hanem többszemély-érintéses kijelzővel szerelt monstrum ára nem ismert, de tudván, mennyibe került bejelentésekor egy Surface (12.500 dollár az „alap” változat, 15.000 dollár a fejlesztői modell), nem lesz olcsó.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés