Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kihalnak a számítógépek?

Smart home

Kihalnak a számítógépek?

Egyszerű eszközök egyszerű(ségre törekvő) felhasználóknak – táblagépet a sarki hentesnek is!

Tavaly ilyenkor még azon lamentált a média, vajon nem fog-e befuccsolni az Apple táblagép fejlesztése az idén, mint ahogy az az eszköz történelme során már néhányszor előfordult. Steve Jobs cége viszont tanult a korábbi fejlesztők hibáiból, és – már megint – jókor rukkolt elő valamivel, ami megragadta az emberek figyelmét. Ma már nem az a kérdés, hogy életben marad-e a koncepció, hanem az, hogy kipusztulnak-e mellőle a hagyományos számítógépek.

Samsung Galaxy Tab tablagepek

A kicsik halottak?
Steve Jobs nemrég hangot adott az iPad riválisaival kapcsolatos véleményének. Szerinte a 7 colos méretű eszközök már születésükkor halára vannak ítélve, mivel kicsik és drágák. Persze, mi mást is mondhatna az Apple látnoka, hiszen saját masinája 10 colos képátlóval rendelkezik.

A Gartner becslése szerint idén a rivális eszközökkel – mint amilyen a Samsung Galaxy Tab vagy a Toshiba Folio – együtt összesen 19,5 millió példány talál gazdára, ami szép eredmény egy relatíve új szegmens képviselőitől. Jól jelzi, mennyire vártak már a felhasználók egy hasonló eszközre, hogy a piackutató jövőre már 54,8 millió eladott táblagépet prognosztizál, ami 181 százalékos éves növekedést jelent. Egy kicsit előretekintve az időben pedig azt látják a Gartner elemzői, hogy hamarosan 200 millió fölött lesz az eladott táblagépek száma. Vélekedésük szerint 2014-re 208 millió példány talál gazdára.

Mindez persze nem megy áldozatok nélkül. „A „mindent egybe” természetű táblagépek az egyéb szórakoztatóelektronikai eszközök – az elektronikuskönyv-olvasók, mobil játékeszközök és médialejátszók – piacának kannibalizációjával terjeszkednek. Leginkább a mini noteszgépek fognak szenvedni a fenti kategória előretörésével, ami pedig megállíthatatlannak tűnik. Főleg annak tükrében, állítja Carolina Milanesi, a Gartner alelnöke, hogy a multimédiás táblagépek átlagos eladási ára a következő két évben 300 dollár alá esik.

Természetesen ez érinteni fogja a hagyományos PC-k piacát is; ahogy egyre inkább a kommunikáció kerül előtérbe az emberek érdeklődési körében, mind kevesebb – a szó mai értelmében vett asztali – számítógépet vesznek otthonra. Ugyanakkor az olcsó laptopok kevésbé válnak a táblagépek áldozatává, véli a Gartner, a (nyíltforrású operációs rendszerrel bíró) okostelefonokat pedig nem is érinti a jelenség.

Természetesen maguk a tabletek is evolválódnak – míg idén az eladott készülékeknek „csupán” 55 százaléka Wi-Fi-képes illetve van ellátva mobiltelefonos hálózati csatlakozási lehetőséggel, addigra 2014-re ez teljesen általánossá válik. Négy év múlva a Gartner szerint ötből négy táblagép már rendelkezni fog ezekkel a tulajdonságokkal.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés