Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elektronikus útdíjfizetési rendszer Magyarországon

Smart home

Elektronikus útdíjfizetési rendszer Magyarországon

2012-ig hazánkban is bevezetik az európai uniós elektronikus útdíjfizetési rendszert.

A magyar leányvállalat lesz az elektronikus útdíjfizetési szolgáltatással foglalkozó eurotoll közép-európai központja – jelentette be a cég. A társaság célja, hogy a Magyarországon is 2012-ig bevezetendő európai uniós elektronikus útdíjfizetési rendszer (ETS) keretében olyan szolgáltatásokat nyújtson, amelyek a szállító vállalatok európai kereskedelmi forgalmát az EU-direktíváknak megfelelően egységesítik, ugyanakkor optimalizálják a vállalkozások ezzel kapcsolatos költségeit. Az eurotoll Közép-Európa Zrt. feladata felkészülni a térség gazdasági fellendülésére – mondta Jean-Michel Martinez, az eurotoll elnök-vezérigazgatója. A magyar leány januárban kezdte meg működését, már száz ügyfele van. Régiós központi szerepe szerint segíti, hogy a térségben zökkenőmentesen valósuljon meg az ETS.

A 2006-ban alapított franciaországi székhelyű eurotoll Ausztriában, Olaszországban, az alpesi alagutakban, Spanyolországban, Szlovákiában és Franciaországban már elérhetővé tette az ETS-infrastruktúrát és az ezzel járó kedvezményeket. A szolgáltatás lehetővé teszi a flottamenedzserek számára az úthasználati díjak ellenőrzését, jelentések elkészítését, riasztásokat, sőt egész Európában az áfa-visszaigénylést is. A cég 2009-ben 830 millió euró díjbevételre tett szert, árbevétele 23 millió euró volt.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés