Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elvállalta bűnösségét a HP

Smart home

Elvállalta bűnösségét a HP

Az amerikai légierőtől kapott 800 millió dolláros új megrendelésből könnyedén kifizeti az igazságügyi minisztérium 55 milliós bírságát a Hewlett-Packard (HP), amely a pereskedés elkerülése érdekében egyezett meg a tárcával.

A kormány azzal vádolta a HP-t – vélhetően nem alaptalanul -, hogy becsapta az állami eszközbeszerzéseket lebonyolító General Services Administrationt (GSA), mivel csúszópénzt fizetett azon rendszerintegrátoroknak, amelyek a GSA-val kötött szerződéseiknél a HP-t ajánlották berendezésszállítónak. A gyanús kapcsolatok 2002-ben kezdődtek, a kereskedelmi minisztérium 2004-ben kapta az első jelzést a csalásokról. A megállapodás szerint a felek rendezték a vitájukat egy másik ügyben is – a GSA egy nyolc évvel ezelőtti szerződés szerint túl magas árat fizetett bizonyos hardverekért és szoftverekért, miután a HP torz információkkal szolgált azok értékéről. A vitás kérdések békés rendezése minden bizonnyal megéri a Hewlett-Packardnak, hiszen tegnap jelentették be, hogy a cég öt éven keresztül 800 millió dollár értékben szállít notebookokat, asztali számítógépeket, képernyőket és más berendezéseket az USA légierejének.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés