Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hány játékot ismersz (fel)?

Smart home

Hány játékot ismersz (fel)?

Agytorna a játékok rajongóinak.

Nagy meglepetésnek számított, amikor kiderült, hogy a 2008 utolsó hónapjai és 2009 vége közötti időszak során a brit videojátékipar „lenyomta” a filmipar bevételeit. Előbbi 1,7 milliárd fontnyit hozott a fejlesztők konyhájára, utóbbi pedig „csupán” 1,2 milliárd fontot fialt – beleértve a mozijegyek és a DVD-k értékesítéséből származó összegeket is.

Hosszú időnek kellett azonban eltelnie idáig, amíg a magányos „harcosokból”, az első játékírókból több tucat programozóval, designerrel, grafikussal, pályaszerkesztésért felelős kreatívokkal működő fejlesztőgárdák jöttek létre. Ez az út sok sikerrel és kudarccal lett kikövezve – no és nem mellesleg rengeteg játékkal. A számítógépes szórakozás ezen formájáért már évtizedek óta rajongók számtalan érdekes (és kevésbé érdekes) próbálkozást láthattak, és most próbára is tehetik, hogy ebből mennyire emlékeznek.

A Geek Mind pontosan ilyen kihívás elé állítja a videojátékok kedvelőit: egy perc alatt a lehető legtöbb képernyőképről kell megállapítani, hogy az melyik alkotásról készült. Minden találat plusz tíz másodpercet ér, és segítséget is lehet kérni, ha elakadt az ember. Még így is sok olyan program lesz majd, amely ismeretlennek fog tűnni, mert a kihívás nem csak a legismertebb címek közül válogat: indie fejlesztők alkotásai ugyanúgy megtalálhatók a több száz programot tartalmazó listában, mint a legnagyobb kiadók „gyermekei”. Ilyen például az alábbi, melyet bizonyára mindenki felismer: a képre kattintva pedig már töltődik is a „játék a játékokkal”.

Geek Mind Super Mario screenshot.jpg

Egy jó tanács a Kotaku írójától: figyeljünk arra, hogy betűre pontosan a megfelelő címet írjuk be, különben érvénytelennek fogja venni az amúgy helyes tippet!

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés