Connect with us

Hirdetés

technokrata

A világ 2020-ban

Smart home

A világ 2020-ban

Az olcsóbb számítógépek akár egy centért megvásárolhatók lesznek, összekapcsolódik a valós és a digitális világ – néhány érdekesség 10 évvel későbbről.

Knowledge Work 2020 címmel a Xerox Innovációs Csoport felmérést készített, amely azt vizsgálta, hogy milyen irányba változik az emberek és a vállalatok munkához fűződő viszonya az elkövetkező tíz évben. A tanulmány négy területen: a technológia, az információáramlás, a humánerő forrás és a szervezeti keretek területén jelentős változásokat prognosztizál.

Egyszerre több helyen, ugyanabban az időben
A Knowledge Work 2020 megállapítása szerint technológiai szempontból 2020-ban az embereket szó szerint több ezer számítógép veszi majd körül. Az olcsóbbak akár darabonként egy centért megvásárolhatóak lesznek, egy ezer dollár értékű számítógép pedig már 1000 GHz-es sebességet is kínál majd, miközben a processzorok megközelítik az emberi agy teljesítményét. Az internetre kapcsolódó, egyszerű és intelligens felhasználói felületű komputerek szinte minden használati cikkbe beépülnek: gépekbe, bútorokba, épületekbe, ruhákba, sőt még az emberekbe is a biochipek révén. Utóbbiak alkalmasak lesznek például arra, hogy a chip tulajdonosának adatait naprakészen tárolják, és továbbítsák.

Xerox Knowledge Work 2020 abra 1.jpg

A valós és a digitális világot finoman össze fogják kötni a virtuális és a kibővített, személyes valóságok, amelyeket az internet révén teremthetünk meg. A kibővített valóságok használatával egyszerre több helyen is jelen lehetünk ugyanabban az időben, és aktív résztvevőivé válhatunk egyszerre több, tőlünk földrajzilag távol zajló eseménynek, cselekménynek. Ennek köszönhetően képesek leszünk rögzíteni és a világ bármely pontjára eljuttatni akármilyen adatot, vagy élményt — legyen az valós vagy virtuális. Ez azt is jelenti, hogy bármikor és bárhol hozzáférhetünk az emberi és gépi logikához, és az azok által felhalmozott tudáshoz.

Önálló döntéseket hoznak a számítógépek
A beépített arc-, mozdulat- és beszédfelismerő rendszerek révén a számítógépek néhány emberi gesztus felismerésére is képesek lesznek. Következésképpen automatizálni tudják az egyszerű munkafolyamatokat, és önálló döntéseket hoznak. Ugyanakkor az intelligens gépekben rejlő tudást továbbra is szakértő emberek biztosítják. Az emberektől és a hálózatokba szervezett gépektől érkező adattömegek várhatóan növelni fogják az információs túlterheltség problémáját, bár lesznek olyan hatékonyságnövelő műszaki megoldások is, amelyekkel a rendszereink eddig soha nem tapasztalt átláthatóságát és irányítást biztosítanak.

Információs szempontból a tanulmány kiemeli, hogy 2020-ra sokkal több információ lesz tömegesen elérhető, akár ingyenesen is. Az emberi beszélgetések egyszerűen legyőzik a tér és az idő korlátait, igaz ugyan, hogy az üzletfelek közt (B2B) áramló információk nagy része ezután is rendezetlen marad. Gyakorlatilag minden adathoz hozzájuthatunk digitális formában, mégpedig olyan csatornákon, amelyek mind a forrás hitelesítését, mind az átvitel biztonságát garantálják. A folyamatok pozitív hatásaként az üzleti folyamatok tetemes papír felhasználása is csökken.

Amit megtanulunk, azt azonnal tudásbázisokban rögzítünk. Ahhoz azonban, hogy az automatizált gépek logikáját megértsük, elfogadjuk és egyúttal irányítani is tudjuk, kifinomult biztonsági és betanítási technológiákra lesz szükségünk.

Automatizálódik a gépies munka, kasztosodnak a tudásmunkások
Az emberi aspektusokat vizsgálva a Knowledge Work 2020 kitér arra, hogy 2020-ig a tudásmunka automatizálódása követni fogja a gyárak automatizálásának menetét. Azok a feladatok, amelyek értékesek, de rutinszerűek vagy megterhelőek, automatizálódnak. Ugyanakkor az a fajta munka, amihez egyedi, józan meglátások vagy szerteágazó tudás kell, vagy ami az emberi kapcsolatok pontos ismeretére épül, továbbra is az emberek felügyelete alatt marad. Többségüket intelligens eszközök is támogatni fogják, így minimális betanítás után egyre több kezdő és általános képzettségű ember is el tudja majd látni őket.

Xerox Knowledge Work 2020 abra 3.jpg

A gyártással ellentétben a legtöbb tudásmunkát bárki bárhol elvégezheti majd, akár itthonról, akár a tengerentúlról, otthon vagy útközben, részmunkaidőben vagy szabadúszóként. Ebben nagy segítségünkre lesznek a mai mobil eszközök korlátait megszüntető virtuális terek. Ha pedig az adott munka mindenképpen egy, a helyszínen lévő személyt igényel, akkor egy alacsonyabb képzettségű dolgozót távolról is könnyen végig tudunk vezetni a feladat lépésein. Ez az állapot a tudásmunkásokat egyre inkább két csoportra fogja osztani: a szakértőkre és a „könyvtárosokra” (olyan dolgozókra, akiknek átlagos információs tudásuk van, de el tudnak végezni komplex feladatokat is).

Ahogy a munkaerő öregszik, és egyre kevesebb lesz a szakértő, a cégek egyre inkább rákényszerülnek arra, hogy a könnyen megtanulható eszközökre és az automatizálásra támaszkodjanak. Az intelligens betanító készülékek és a széles körben elérhető információ segítségével mindenkinek lehetősége lesz személyre szabott képzést kapni.

Változik a vállalati struktúra
Xerox Knowledge Work 2020 abra 2.jpgA szervezetek leendő változásait abban látja a Xerox tanulmánya, hogy 2020-ban a legtöbb munkát sokfelé kisebb cég és független dolgozó végzi majd el a világban. A nagyvállalatokat egy kisméretű stabil mag, és a körülötte álló független, ideiglenes, helyi vagy mobil alkalmazottakból és alvállalkozókból álló óriási „felhője” alkotja. A legtöbb tudásmunkás kiterjedt csapatokban dolgozik és tagjaik a virtuális környezetek segítségére is támaszkodnak az együttműködések során.

A vállalatoknak folyamatosan és gyorsan kell alkalmazkodniuk a változó igényekhez, a piaci környezethez. Ehhez decentralizált szervezeti felépítésre, kiszervezett munkákra és nyílt innovációra lesz szükségük. A legtöbb terméket egy globális mederből, a pillanatnyi igény szerint merített és összeállított ideiglenes munkacsoportok fogják majd megtervezni, legyártani és eladni. Bár a szabályozás hiánya és a biztonsági problémák akadályozhatják az ilyen munkacsoportok létrejöttét, a szabványosítás és az online piacok ellensúlyozni fogják ezeket az aggodalmakat.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés