Connect with us

Hirdetés

technokrata

Búcsú a floppy lemeztől

Smart home

Búcsú a floppy lemeztől

A 3,5 colos méretű mágneses adattároló napjai már meg vannak számlálva.

Aki C-64-en kezdte pályafutását, tökéletesen tisztában van azzal, mi is az a floppy lemez. Habár a hajlékonyabb, 5,25 colos méretű példányok már rég kihaltak mindenhonnan, a kisebb, 3,5 colos változatok még mindig léteznek. Pedig már évek óta küszködünk velük – a mai, elektromágnesességgel terhelt világban nem megbízhatóak, nevetségesen kevés adat fér rájuk (és az is lassan másolható fel, olvasható le), ehhez mérten azonban nagyméretűek.

A piac 70 százalékát a Sony tartja a kezében; így a japán vállalat pénteki bejelentése „megrengette” a floppy lemezek „iparát”. 2011 márciusával ugyanis befejeződik a szigetországbeli értékesítés, számolt be a Sony döntéséről a helyi Mainichi Daily újság. Ezzel a 3,5 colos diszkek atyja saját maga tehet pontot a történet végére. Úgy tűnik, hogy a japánok hajlanak a nosztalgiára, hiszen első megjelenését követően pontosan harminc évvel később szüntetheti be a gyártást a Sony: 1981-ben debütáltak a kisebb, ellenállóbb borítást kapott lemezek.

Ha feltennénk a kérdést a kedves olvasó felé, tippelje meg, mikor adták el a legtöbbet a 3,5 colos floppy lemezekből, valószínűleg nem találná el. Japánban 2002-ben döntöttek rekordot: akkor 47 millió lemez talált gazdára. A CD-k, DVD-k, pendrive-ok elterjedésével azonban leszálló ágba került a kis mágneses tárolóeszköz ideje – az első szöget az iMac 1998-as megjelenése verte a koporsóba, ez volt ugyanis az első olyan komplett számítógép, amibe már nem szereltek floppy drive-ot.

Nem meglepő tehát, hogy tavaly csupán 12 milliós eladásról számolt be a Sony, idénre pedig még kevesebbet vár. Csak azért nem volt drasztikusabb eddig az esés, mert mára nagyjából a Sony maradt az egyetlen cég, aki még készít floppy lemezeket. 2011 márciusáig – akkor végleg nyugdíjazza a technológiát a vállalat.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés