Connect with us

Hirdetés

technokrata

Gyorsan elterjedhet a 3D tévézés

Smart home

Gyorsan elterjedhet a 3D tévézés

A korábbi becslésekhez képest akár kétszer nagyobb ütemben is nőhet a háromdimenziós otthoni filmnézés terjedése.

Korábbi becslését felfelé módosította a Displaysearch piackutató cég. Az első generációs 3D-képes tévék tényleges bolti megjelenésével és népszerűségük felmérésével valószínűnek látszik, hogy a korábban becsült éves eladás legalább a duplájára fog nőni. A Displaysearch tavaly még úgy gondolta, hogy az idei évben 1,2 millió példány kerülhet a vásárlók otthonaiba, de most már inkább 2,5 millióra becslik ezt a számot. 2013-ra pedig ennél több mint tízszer többre várják az értékesítéseket: a sztereoszkópikus 3D-vel felvértezett modellekből akár 27 millió is gazdára lelhet abban az évben.

A videokép feldolgozása (ne feledjük, a két szemnek eltérő tartalmú megjelenítésre van szüksége, ez dupla adatmennyiséget jelent) ugyan még mindig költséges, különösen, ha a vékonypaneles tévék belépő modelljeihez viszonyítjuk. Ezt a felárat azonban a vártnál többen hajlandók megfizetni, a technika nyújtotta bámulatos látványvilágért cserébe.

Ugyanakkor ne felejtsük, hogy az előttünk álló „fél-évtized” végére a 40 colos vagy annál nagyobb méretű panelekkel szerelt készülékeknek mindössze 27 százaléka lesz képes kihasználni a harmadik dimenziót. Ráadásul a Blu-ray és a szélessávú televíziós közvetítések, adások még mindig alacsony penetrációval bírnak az olyan fejlett piacokon is, mint Nyugat-Európa; vagyis nem csak az ár jelent visszatartó tényezőt, hanem a tartalom hiánya is.

A prímet az első években így az Egyesült Államok és Japán fogja vinni: előbbi egymaga az idei eladások felét fogja produkálni. A folyamat egyébként új lendületet adhat a megbicsaklott plazmakijelzős fejlesztéseknek, eladásoknak is (bővebben itt).



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés