Connect with us

Hirdetés

technokrata

Diákjai után kémkedett az iskola

Smart home

Diákjai után kémkedett az iskola

A nebulók önként vették át a „kémeszközt”.

Az amerikai Harriton középiskola komoly bajba került a múlt héten, az intézmény eszközkészletének megfigyelésére indított projekt kapcsán. A Philadelphiában található oktatási központ korábban a fiatalabb nebulók számára laptopot adott, hogy azon készíthessék el házi feladataikat. Azt viszont elfelejtette közölni velük, hogy az integrált webkamerát is tartalmazó masinákat ellenőrzés(ük)re is felhasználják.

Amikor erről az érintettek szülei értesültek, azonnal pert akasztottak az középiskola „nyakába”. A felháborodott felnőttek csoportos (class action) keresetet nyújtotta be a Harriton ellen, azt állítva, hogy hozzájárulásuk nélkül kémkedtek gyermekeik tevékenysége után. A perirat szerint az iskola vezetése képes volt távolról aktiválni a webkamerát, és azon keresztül megfigyelni a kiskorúakat, miközben a laptopokat használták.

Az eset olyan nagy port kavart fel a szólásszabadságra kényes országban, hogy a Szövetségi Nyomozóiroda is érdeklődni kezdett az iskolai számítógépek iránt. Így már az FBI ügynökei is vizsgálódnak az ügy kapcsán, azt kutatva, vajon valóban több mint 40-szer aktiválták-e a kamerákat, és ha ezt tették, azt milyen célból. A középiskola ugyanis arra hivatkozik, hogy a noteszgépek eltűnésének megakadályozása végett használták ki ezt a lehetőséget. Mindössze két dolgozónak volt felhatalmazása távolról „ránézni” a gyerekekre, állította a Harriton, és amikor ezek az esetek megtörténtek, akkor is csak képet rögzítettek, hangot nem.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés