Connect with us

Hirdetés

technokrata

Átlátszó képernyő a laptopban

Smart home

Átlátszó képernyő a laptopban

Nagyon látványos a Samsung OLED-es kijelzője, kérdés, mire jó?

A CES-en jelentette be a Samsung 14 colos méretű OLED kijelzőjét, melynek transzparens mivoltában rejlik érdekessége: a rajta megjelenített tartalmakon átláthatunk. Azaz a kijelző mögötti terület szintén látszik; gyakorlatilag olyan hatást kelt, mintha egy üveglapra lenne kivetítve a digitális környezet. Egy fotó többet mond, mint ezer szó, lássuk tehát:

Átlátszó OLED kijelző (forrás: Engadget)

Már önmagában is érdekes a fejlesztés, ám míg a Consumer Electronics Show-n csak prototípusként csillogtathatta tudását a készülék, a Samsung nemrég bejelentette: a következő 12 hónapban kereskedelmi terméket farag belőle. Vagyis megjelenhetnek az első átlátszó, noteszgép méretű kijelzők. Felhasználási területük egyelőre nem ismert, de nem hinnénk, hogy az otthoni userek körében gyorsan elterjedne. Kezdetben ugyan rettentően érdekes egy ilyen monitor, de gondoljunk csak bele, napi 8 órán keresztül nézni nem lenne fárasztó?

Mindazonáltal nem ez az első próbálkozása a Samsungnak, már ami a transzparens kijelzőket illeti. A mindössze 2 colos méretű IceTouch PMP még az idei félévben debütálhat az Egyesült Államokban, valamivel több mint 300 dollár körüli áron. Ezeknek a kis készülékeknek viszont legalább már van célterülete: szélvédőre rakva a navigációs útvonalat is láthatjuk, illetve az általa kitakart (vagyis ki nem takart) útszakaszt is.

IceTouch PMP



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés