Connect with us

Hirdetés

technokrata

Szélesképernyős, HD-s videobeszélgetések otthonainkban

Smart home

Szélesképernyős, HD-s videobeszélgetések otthonainkban

Végre nem pixelhalmazként látjuk a másik felet.

Amikor az első újkori sci-fik megjelentek a mozikban, egyik alapvető motívumuk a videotelefonálás lett – az űrhajók és bolygók közötti kommunikáció rendre úgy zajlott, hogy a két fél nem csak hallotta, hanem látta is egymást. Ezt az érzést hozta el aztán a VoIP forradalom a mindennapokba (és még mondja valaki, hogy a tudományos fantasztikum nem formálja jövőnket), kezdetben sajnos elég gyatra képminőséggel. A 320×240 pixeles webkamerák a semminél persze sokkal többet biztosítottak, de azért mindenki látta, hogy ez a fajta kommunikáció még bőven nem forrta ki magát.

Két tényezőre vezethető vissza a kezdeti gyengélkedés. Egyrészt a technikát próbálgató hardverfejlesztők nem indíthattak rögtön HD-s felbontással; főleg, hogy akkor az átlagfelhasználó még csak nem is hallott az 1920×1080 pixelről. A tíz évvel ezelőtt ekkora méretű multimédiás adathalmaz valós idejű feldolgozásához egyszerűen még gyengék voltak a processzorok. Másrészt hiába lett volna adott a technikai feltétel mindkét félnél, nyolc-tíz éve maximum az egyetemek között létezett kellő sávszélesség egy nagyfelbontású videobeszélgetéshez. Az otthoni internetezők szívét még az analóg modemek sípolása melengette…

Az elmúlt évtized kétségtelenül a broadband korszaka volt, az Internet-hozzáférések sávszélessége kezdetben nem várt mértékben növekedett. Napjainkban általánossá vált a (több) tíz megabites hozzáférés, reális árakon; fel volt adva tehát a „vasat” fejlesztő cégeknek a labda: tessék megfelelő hardver létrehozni! A Fujitsu élt is ezzel a lehetőséggel, nekünk pedig lehetőségünk nyílt kipróbálni egyik hordozható webkameráját.

A Webcam 130 HD névre hallgató eszköz ugyan nem full HD-s minőséget ígér, de még így is minőségbeli ugrást képvisel a korábbi kamerákhoz képest. Gyártója 1,3 megapixelesnek hirdeti, így 720p-s videók rögzítésére már bőven használható. A Fujitsu ráadásul elkerülte a korábbi évek egy nagy csapdáját, így a magas felbontás nem jár a másodpercenként feldolgozott képkockák számának esésével: 30 FPS-sel örvendezteti meg felhasználóját.

De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük meg, mit kapunk a csomagolással! Egy kis fekete, Fujitsu feliratos vászonzsákot, a kamera hordozásához – ennek köszönhetően az optikát védő lencse sem karcolódik össze, ha magunkkal visszük a kis eszközt. Mivel maga a doboz relatíve kicsi, ezért a Fujitsu volt olyan figyelmes, és egy 8 cm-es mini CD-n csomagolta hozzá a szükséges drivereket és felhasználói kézikönyvet. A szokásos papírok (gyors telepítési útmutatóval) mellett egy kis, fekete műanyag is meglapul a csomagolásban – ez szolgál asztali használat esetén talpként.

Végül a doboz legfontosabb eleme a bordó-fekete webkamera, elején öles Fujitsu logóval. Az egy méter hosszú USB kábellel csatlakoztatható eszköz szemközti oldalán értelemszerűen az optika helyezkedik el, illetve mellette egy fehér színű LED, ami az aktivitást jelzi: ha világít, a kamera „lát”. Hátoldalán található a laptopokra, laposképernyős monitorokra való rögzítést szolgáló csíptető, amely függőleges irányban 90 fokban elmozdítható. Ennek köszönhetően szinte mindegy, milyen (függőleges) szögből nézzük a kijelzőt, a kis készülék megdöntésével mindig „vele szemben” ülhetünk.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés