Connect with us

technokrata

Mire készül megint a Google?

Smart home

Mire készül megint a Google?

A szakértők és az internetes bloggerek azt találgatták az elmúlt hetekben, mi célból kért a világ legnépszerűbb internetes keresőjét működtető Google Inc. leányvállalatán, a Google Energy LLC-n keresztül energiakereskedői engedélyt az USA szövetségi energiaszabályozási felügyeletétől (FERC).

Egyszeruen arra törekszik, hogy – kihasználva ismert és népszeru márkanevét – áramot adjon el a fogyasztóknak, vagy úgy akarja értékesíteni Android szoftverét, hogy árukapcsolás formájában energiaszolgáltatással együtt kínálja azt a vevoknek, amellyel feltöltheto a programot futtató számítógép? Ehhez hasonló hajmereszto elképzelések is felmerültek az ötletelésben, de az internetes közösség ennél egyszerubb választ talált.

Az energiaárak a következo idoszakban biztosan nonek. A szén-dioxid-kvóták és forgalmazásuk bevezetése az USA-ban, az olajárak emelkedése és az alternatív energiatermelés egyelore magas költségei mind ebbe az irányba mutatnak. Így a Google versenyelonyre tehet szert azzal, hogy jelen van az energiaforgalmazásban, hiszen óriási áramfogyasztású adatközpontjait viszonylag kedvezo áron vásárolt energiával üzemeltetheti. Ha a társaság megkapja a FERC felhatalmazását, akkor energiaszolgáltatóként tevékenykedhet: önállóan adhat-vehet elektromos áramot a szabadpiacon.

A Google nem közölte, hány adatközpontja van, ám becslések szerint ezek ellátása összesen 30-50 megawatt energiatermelo kapacitást köt le, ami megfelel egy komolyabb elektromos eromu teljesítményének. A társaság 2007-ben jelentette be, hogy teljesen át akar térni a zöldenergia felhasználására, ennek jegyében 1,6 megawatt kapacitású napelemrendszerrel fedte le fohadiszállását és megpróbálja alternatív forrásból származó árammal üzemeltetni létesítményeit. A FERC-engedély birtokában a közvetlen árampiaci szerepvállalás mellett a Google bekapcsolódhat a szén-dioxid-kvóták adásvételébe és az energia-nagykereskedelembe is.

Elemzok szerint mivel a Google nem termel jelentos mennyiségu áramot, számíthat az energiapiaci verseny felett orködo FERC jóindulatára, azaz megkapja az engedélyt. Ez biztatást adhat a Microsoftnak és az Intelnek is, amelyek a Google-éhoz hasonló terveken dolgoznak. A számítástechnikai ipar egyébként meglehetosen nyitott a tiszta energia felhasználására – a Hewlett-Packard, a világ legnagyobb PC-gyártója, az AMD, a világ második legnagyobb chipgyártója, az Intel, a chipgyártás legnagyobbja és az Apple is végrehajtott zöldenergia-befektetéseket.

A Google energiaipari beruházásaitól nem csupán pénzügyi hasznot remél, hanem az alternatív energiaforrások szerepének növelését szolgáló küldetést is teljesíteni akar ezzel.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek