Connect with us

Hirdetés

technokrata

Így néz ki egy Windows 7 hamburger

Smart home

Így néz ki egy Windows 7 hamburger

A Burger King speciális ajánlata az óriás méretű szendvics.

Egy hete írtunk a Windows 7 kapcsán indított marketingkampányról – a Microsoft ezúttal is kitett magáért, például a párizsi „Windows Cafe”-val. A japánok azonban még erre is képesek voltak egy lapáttal rátenni.

A távoli szigetországban ugyan nem nyitottak éttermet az új operációs rendszer tiszteletére, hanem inkább az étlaphoz nyúltak hozzá. Az amerikai gyorsétterem-lánc, a Burger King helyi részlege kezdett saját akcióba: Windows 7 Whopper névre keresztelt hamburgert kínál. A hatalmas méretű szendvics a hetes szám bűvöletében „fogant”: hét darab sült hús került az egyébként hagyományos „Whopper összetevőkből” álló ételbe, ami így közel 14 centiméteres magasságúra hízott.

777 jenbe, azaz körülbelül 1500 forintba kerül a hamburger – már annak a szerencsés vásárlónak, aki adott napon az első harminc vevő között van. A többiek 1450 jenért, vagyis nagyjából 3000 forintért vehetik meg a monstrumot. Az akció természetesen október 22-én indult és mindössze egy hétig (azaz 28-ig) tart. Most pedig lássuk, hogyan néz ki a Windows 7 Whopper!



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés