Connect with us

Hirdetés

technokrata

Karmesterként a tévé előtt: érintőképernyő 85 colon

Smart home

Karmesterként a tévé előtt: érintőképernyő 85 colon

Itthon is bemutatkozott a Panasonic óriás méretű plazmatévéje.

Szögezzük le rögtön az elején: professzionális felhasználásra terveztetett készülékkel van dolgunk. A vállalat ezért nem is a konzumer piacra szánja a természetesen full HD (azaz 1920×1080 pixeles) felbontásra képes plazmatévét, hanem a kereskedelmi és szolgáltatói területeken tevékenykedő cégeknek kívánja értékesíteni. A 85 colos (több mint két méter átlójú!) példány egyébként nem is a legnagyobb a kínálatban – az elektronikai vállalat egy 103 colos méretű tévével is demonstrálja: a plazmamegjelenítők világa egyáltalán nem halott.

A NeoPDP technológiára alapuló kijelző a 65 és az előbb említett óriás közötti űrt hivatott betölteni. Amint azt a Panasonic professzionális plazmakijelzőkért felelős regionális termékmenedzsere, Werner János elmondta, a legnagyobb (közel fél tonnás!) változat szállításához hat(!) ember kellett, miközben az „alig” kisebb 85 colos plazmatévét ketten is üzembe tudják helyezni. Talán ez utóbbi is soknak tűnik egy vékonyképernyős kijelző kapcsán, de ne feledjük, ilyen méreteknél már a vékonyság is 10 centimétert jelent. Az eszköz tömege pedig 130 kilogramm (70 százalékkal könnyebb, mint az előző modell), így egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a televíziót egy ember nem képes a neki kirendelt helyen telepíteni.

A professzionális termékek jellemzői, hogy habár felületes szemlélő számára nagyon hasonlóak az otthoni felhasználók számára készített tévékhez, a „mélyben” azért sokkal több lapul bennük. Ilyen például a LAN Control technológia támogatása, amelynek révén távolról irányíthatók az eszközök; egyszerre akár több(tucat) is. Emellett a plazmakijelző kialakítása ellenállóbb is, mint az LCD-jé: Werner nyugodt szívvel ütögette meg a kijelzőt, sőt, elárulta azt is, hogy egy 100 grammos golyót szoktak hozzádobni, hogy demonstrálják strapabíróságát.

Ami azonban sokkal megdöbbentőbb, az a plazmatelevízió érintőképernyős mivolta. Az infrás érzékelőkre alapozott technika révén az ember úgy érezheti magát, mint egy karmester a zenekar előtt: óriási méretekben húzogathatja, lökdösheti a kijelzőn megjelenő objektumokat. Ez az egyik legfőbb vonzereje is a készüléknek, amely így például utazással kapcsolatos feladatokra, például nyilvános jegyrendelésre is használhatók. Személyes tapasztalatom azonban az, hogy ekkora méretben már kicsit zavaró az érintőképernyő használata – az ember nehezen látja, mi történik a tévé sarkaiban, ha kevesebb mint fél méterre áll a kijelzőtől.

Elmondható tehát, hogy egyáltalán nem hagyományos készülékről van szó. Így már nem meglepő az árcédulája sem: a 30.000 eurós, 8,5 millió forintos plazmatévéből valószínűleg nem sok jut az otthonokba. Bár a Panasonic nyitott erre az irányra is: a termékmenedzser szerint kiszolgálják a házimozi iránt elkötelezetteket (csak bírják megfizetni).



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés