Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ereinkben haladó, rákellenes robot

Smart home

Ereinkben haladó, rákellenes robot

Parányi méretei miatt a szerkezet képes a nagyobb vérerekben navigálni.

Az izraeli Technion University kutatói nemrég egy olyan apró robotról számoltak be, amelyet a Micro-Electro-Mechanical Systems (MEMS) technológia használatával hoztak létre. Méghozzá azzal a céllal, hogy a légyszerű kinézettel bíró szerkentyű az emberi szervezetbe juttatva és azon keresztülhaladva betegségeket diagnosztizáljon. Sőt, ezen túlmutató terveket is szőnek az izraeliek a robothoz: reményeik szerint képes lesz az érelzáródások és a rák egyes fajtáinak kezelésére.

Mindössze egy milliméteres átmérővel bír a kicsi gép. Ezt az apró kialakítást úgy sikerült elérni, hogy sem motort, sem „fedélzeti” vezérlőket nem kapott a robot. Ezek helyett inkább a mágneses mező erejét kihasználva hajtja magát előre: az ember testén kívül generált mágnesesség által tud áthaladni a vastagabb erekben. Ennek során természetesen irányításra van szükség, ezt azonban szintén a testen kívül oldották meg a kutatók. A robot kicsiny törzséből kiálló apró „szőrök” mint kinyújtott karok kapaszkodnak bele az erek falába, és lökik előre. Ez a meghajtás olyan erős, állítják az izraeliek, hogy akár a vér áramlásával ellentétes irányban is haladhat a masina. Méghozzá nem is akármilyen tempóval: másodpercenként akár 9 milliméter megtételére képes. Azaz az alkart elméletileg akár kevesebb mint egy perc alatt „beutazhatja”.

A külső vezérlés nemcsak a kisebb méret tekintetében jelent előnyt. A szervezetbe juttatott elektronikus készülékek időről-időre töltésre szorulnak, ahogy akkumulátoruk lemerül. Elég kellemetlen helyzetet okozhatna ez a picike robot, ha éppen az érhálózat egy kritikus pontján ragadna be, az őt tápláló energia hiánya miatt. Azáltal azonban, hogy külső mágneses mező hajtja előre, ennek veszélye gyakorlatilag nulla: ha nem törnek el a karjai, akkor korlátlan ideig képes munkálkodni.

Persze jelenleg még csak prototípus formájában létezik a szerkentyű, a tudósok tovább dolgoznak finomításán. Elképzeléseik szerint parányi kamerát ültetnének rá, illetve más „eszközöket”, minek révén nem csak diagnosztikára lenne használható a robot, hanem apróbb – de adott esetben életmentő – műveletek, érsebészeti feladatok végrehajtására is.

Ezzel párhuzamosan egy másik projekten is dolgoznak az egyetemen: a kis eszközt bevetnék a városok vízgyűjtő és -elvezető rendszereiben. A nem részletezett elgondolás szerint ezekkel a robotokkal költséghatékonyabban és gyorsabban találhatnák meg a szivárgási pontokat, szemben a napjainkban alkalmazott megoldásokkal.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés