Connect with us

Hirdetés

technokrata

Újra kellett indítani a Hubble távcsövet

Smart home

Újra kellett indítani a Hubble távcsövet

A távcső tartalék számítógépe furcsa adatokat kezdett küldeni. Reboot lett a megoldás.

Szép dolog az újrahasznosítás, hiszen rengeteg környezetszennyezés kerülhető el általa, illetve az elektronikai eszközök ismételt alkalmazásával jelentős költségmegtakarítások is elérhetők. Ezzel a lehetőséggel nemrég a NASA-nál is éltek: a Hubble Teleszkóp kapott egy korábban más tevékenységi körben teljesítő PC-t. Az öt hete (tartalék számítógépként) telepített komputer azonban nem bírta a rideg körülményeket, és a múlt hét elején hibás jeleket kezdett küldeni az amerikai űrkutatási hivatalnak, írta meg a Baltimore Sun.

A NASA kutatói először megpróbálták csökkentett módba (safe mode) helyezni, ám a masina nem reagált a parancsra. Azt sikerült kitalálniuk, hogy sem a parancsok fogadása, sem azok továbbítása nem működik a számítógépen, így az ügynökség kénytelen volt egy évtizedes megoldást alkalmazni a rendszeren. Távolról kikapcsolták, majd újraindították a komputert.

Szerencsére – mint már oly´ sokszor – ez a műveletsor rendbe hozta a számítógépet. Legalábbis annyira, hogy az alapbeállítások alkalmazásával lehetőség nyílt az egész rendszer (beleértve a tudományos eszközöket is) csökkentett módba való állítására. Egy napnyi munkával végül újra működőképessé tudták tenni a NASA tudósai a masinát.

Érdekesség, hogy a Science Instrument Command and Data Handler névre keresztelt komputer öregebb, mint maga a Hubble Teleszkóp: még a hatalmas méretű űrtávcső 1990-es felbocsátásánál is korábban hozták létre. Annak ellenére, hogy a minap csúfosan leszerepelt, mégis azt bizonyítja, hogy nem feltétlenül van szükség az űrben csúcstechnológiára minden téren. Fontosabb a megbízhatóság – kínos, hogy pont e tekintetben bukott meg a cikkben szereplő számítógép.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés