Connect with us

Hirdetés

technokrata

Visszakéri pénzét a Microsoft

Smart home

Visszakéri pénzét a Microsoft

Elszámolta magát Redmond.

Amint az korábban kiderült, a Microsoftot sem hagyta érintetlenül a gazdasági világválság. Redmond kénytelen volt maga is az elbocsátás eszközéhez nyúlni. Ám a világ egyik legnagyobb és legismertebb vállalata nem a hazai viszonylatok között ismert módon engedte útjára alkalmazottjait, mindegyiküket végkielégítéssel jutalmazta korábbi munkájukért, illetve a következő munkába állásig eltelő időszak átvészeléséért. A cég könyvelői azonban elnéztek néhány számot…

Az alig egy hónapja kirúgott Microsoft alkalmazottak egy része nemrég levelet kapott volt cégétől, melyben arról informálták, hogy számlázási hiba miatt túl nagy összeget utaltak át számukra, és felhívták a figyelmüket arra, hogy legyenek szívesek a különbözetet visszafizetni Redmond számára. Pontosan nem tudni, hogy az eddig elbocsátott 1400 alkalmazott hány százalékát érinti az eset, mivel a szoftverfejlesztő gigász – azon túl, hogy elismerte a levelek kiküldését – nem kívánt nyilatkozni a témában. A Microsoft szóvivője azzal érvelt, hogy a történtek csak a cégre és a volt alkalmazottakra tartoznak.

Értesülések szerint volt, akivel pont az ellenkezője történt a fenti esetnek. A Microsoft néhány esetben ugyanis kevesebbet utalt az érintettek számlájára, mint amiben megállapodtak.

Most már csak az a nagy kérdés, hogy a szoftverfejlesztőt elhagyottak közül visszafizeti-e mindenki a többletet, amit kapott. Egy ilyen szituációban nagy a csábítás…



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés