Connect with us

technokrata

Arckép DNS-minta után

Smart home

Arckép DNS-minta után

Elég egy kis örökítőanyag, és máris fantomképet készíthetnek rólunk?

A Pennsylvania-i Állami Egyetemen dolgozó kutatók állítása szerint lehetséges egészen kevés DNS-minta alapján rekonstruálni, hogy nagyjából miként néz ki az örökítőanyag tulajdonosának arca. Dr. Mark Shriver úgy véli, hogy egy fantomkép megrajzolásához elegendő információval rendelkezik a dezoxiribonukleinsav. A bűnügyi szakértők munkáját nagyban megkönnyítheti, ha Shriver doktor állítása igaznak bizonyul. A szakember olyan eljáráson (forensic molecular photofitting, ami nagyjából törvényszéki molekuláris fényképillesztésnek fordítható) dolgozik, amely egyes, a bőr pigmentációjához és más, összetettebb fizikai jellemzőkhöz köthető, az emberi arc kinézetét befolyásoló géneket elemzi.

Mindez nem csak elméleti lehetőség: Shriver beszámolója szerint egy louisianai sorozatgyilkos beazonosításában és elítélésében már alkalmazták is az FMP eljárást. Az ominózus bűnügy legtöbb szemtanúja azt állította, hogy az elítélt, Derek Todd Lee kaukázusi, azaz fehér férfi volt, de génjeinek elemzésével kiderült, hogy a férfi ősei néhány száz évvel ezelőtt még Afrikában éltek. A néger gyökerek DNS-alapú bizonyítása végül komoly érv volt a férfi bűnösségének kimondása mellett.

Shriver azt beismerte, hogy jelenleg még csak kutatásainak elején jár, így komplett képet egyelőre most még nem tud készíteni pusztán a DNS-minta alapján. Tervei szerint azonban hamarosan ki fogja szélesíteni az arc formáját befolyásoló gének vizsgálatát, és ezzel olyan fix pontokat határozhat meg, mint például a szemek közötti távolság, a száj formája, az orr hossza és alakja, valamint az arcél kinézete. Ha sikerrel jár, akkor a jövőben bekövetkezhet, hogy pusztán az örökítőanyag révén meghatározható lesz, megközelítőleg hogyan néz ki valaki.

Persze a technika nem ad, nem adhat sosem tökéletes képet. A DNS nem jelzi előre, ha valakinek megváltozik az arcformája, mert például meghízik, szakállt/bajuszt növeszt vagy egy sérülés miatt heg keletkezik az arcán. De kiindulási pontnak nagyon jól jöhet olyan esetekben, ahol a nyomozók rendelkeznek a vélt elkövető DNS-ével, ám más bizonyítékoknak híján vannak.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek