Connect with us

Hirdetés

technokrata

Képnézegetés Disney módra

Smart home

Képnézegetés Disney módra

Ha egy digitális képkeret nem adja el magát, akkor eljött az idő az olyan ötletek kivitelezésére, amelynek segítségével könnyebb megfogni a vásárlót. Mickey egér például, ilyen ötletnek számít.

Értelemszerű, hogy ugyanazt a terméket még egyszer el lehet adni, ha az ember változtat egy kicsit a csomagoláson, esetleg valami olyan külsőséggel lepi meg a vásárlót, ami azonnal beindítja a birtoklási vágyat. Nincs ez másképp a klasszikus digitális képkeretek esetében sem, most éppen a Sega és a Disney közös gyermekében láthatjuk viszont a marketing előbb részletezett alapszabályát. A Mickey Mouse Digi-Pod néven futó képnézegető 43 fotó tárolására képes, USB-n keresztül frissíthető PC-ről, 1,5 colos LCD kijelzőjén pedig minden fotó elég remekül mutat.

Ehhez már nem is kellett más, csak egy aranyos keret, amely történetesen Mickey egér fejét mintázza. Lesz belőle női változat is, feketében, fehérben, rózsaszínben, valamint kék színekben kerül hamarosan a japán boltok polcaira. Ára 4935 jen, vagyis kb. 10 ezer forint lesz, Disney fanatikusoknak ez nyilván nem lesz tétel.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés