Connect with us

technokrata

iSnow: havazzuk be a lakást három perc alatt

Smart home

iSnow: havazzuk be a lakást három perc alatt

A lakásban is használható mű hónak számtalan formáját ismertük már eddig is, de egy új találmány segítségével akár hógolyózhatunk is karácsonykor a nappaliban.

Az iSnow nevet viselő mű hó (és a név ellenére nem az Apple terméke) gyakorlatilag roppant egyszerű elven működik. Adott egy csésze (körülbelül egy deciliteres űrtartalmú lehet), amelyben nem mérgező vegyi anyag található. Ez a titkos összetételű instant szer vízzel érintkezve azonnal reakcióba lép, és alig három perccel később már az egész csészében finom, szobahőmérsékletű hó lesz, amely szabadon formázható és nem olvad el.

Nyilván egy csésze még nem csinál telet, de 4 dollárért (vagyis nagyjából 800 forintért) már öt csészével kapunk, így egy kis anyagi ráfordítással akár az egész lakásban hófehér hangulatot varázsolhatunk, már ha feltétlenül erre lenne szükségünk az ünnepi hangulat fokozásához. Bár ebben a novemberi napsütésben felmerül a kérdés, hogy egyáltalán van-e még esély a fehér karácsonyra, szóval kezdhetünk gondolkozni az iSnow tömeges beszerzésén is akár.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek