Connect with us

Hirdetés

technokrata

A legdrágább Sudoku rejtvény

Smart home

A legdrágább Sudoku rejtvény

A Sudoku játék szépsége abban rejlik, hogy minden egyes változatában új kihívásokat jelent. A szinte végtelen kombinációs lehetőségből most egy nagyon drága lett: 200 ezer forintot kell adnunk érte, ha meg akarjuk oldani.

Az Euler/Sudoku Watch nevet viselő karóra a The Awesomer nevű cég kínálatának egyik elegáns darabja, azonban pont azon a sarkalatos ponton vérzik el, amelyet éppen erősségének kíván feltüntetni. Az egyébként igen elegáns órának számlapján ugyanis egy Sudoku rejtvény található, amelyet unalmas perceinkben meg is oldhatunk. Az ötlet remek lenne, ha ezek után újabb feladványt kaphatnánk, de itt bizony kőbe (vagy legalábbis az órába) van vésve minden, azaz pusztán egyetlen kombinációt kell megfejtenünk.

Ez egy átlagember számára 20 perces szórakozást jelent, ami egy közel 1000 dolláros, vagyis (pillanatnyilag) 200 ezer forintos óra esetében azért elég aránytalannak mondható, ha már Sudoku óranévvel próbálja a gyártó pozícionálni saját termékét. Viszont a szemrevaló dizájn így is megér egy misét, és legalább tudhatjuk, hogy feltehetően a világ egyik legdrágább Sudoku feladványát viseljük majd csuklónkon.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés