Connect with us

Hirdetés

technokrata

Tökéletes ébredéshez lőjük le az órát

Smart home

Tökéletes ébredéshez lőjük le az órát

Egy álmos hétfő reggelen nincs jobb ébresztő, mint a célba lövés. Legalábbis a japánok így szeretnek felkelni.

A játékosok világában igen jól ismert Bandai vállalat most egészen új ötlettel igyekszik megnyerni a fiatalságot. A mobiltelefonok korában az éjjeliszekrényeken álló LED-es ébresztők már lassan értelmüket vesztették, de a japán cég valamiért úgy gondolta, elég egy jó ötlet ahhoz, hogy ismét reneszánszukat éljék ezek az órák.

A Bandai Guns O´clock nevet viselő órája tehát pittyeg, rádióval ébreszt, mutatja az időt, olyan, mint bármelyik más modell, a különbség csak annyit, hogy szenzoros céltábla került a tetejére, és egy lézeres pisztolyt is mellékelt hozzá a gyártó. Hogy ennek mi az értelme? Reggel csak úgy tudjuk kikapcsolni az ébresztőt, ha lézerrel pont eltaláljuk a tábla középső körét. Ehhez persze fel kell ülni, elővenni a pisztolyt, célozni, tüzelni – és már ébren is vagyunk. Nagy alvók el se gondolkozzanak ennek a kissé groteszk órának beszerzésén, a többieknek 4 ezer jent, vagyis 8 ezer forintot kell kicsengetniük az akciódús ébredésért.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés